Újpest-MT/A - Szolnoki Sportcentrum/A (Kiemelt Kadet)

Kiemelt kadet bajnokság (alapszakasz) - 8. mérkőzés

Újpest-MT/A - Szolnoki Sportcentrum/A
54-88 (20-18;13-20;10-25;11-25)

Huszonöt percig voltunk partiban

Pontdobók: Gál Mátyás 17/6 (4/3), Tóth Barnabás 11/3 (5/2), Jónás József 8/3 (4/1), Kocsis Martin 6 (2/0), Nagy Balázs 5/3 (2/0), Ábri Attila 4 (-), Papp Bendegúz 3/3 (-), Vidor Dávid (-), Kékesi Kristóf 0 (-), Adamkó Máté (NLP)

Büntető: 17/6 (35%)

Pajor Dávid: Minden egyes országos mérkőzésen azzal küszködünk, hogy görcsösen kezdünk, és már az első negyedben olyan hátrányt szedünk össze, amivel megpecsételjük a sorsunkat. A szolnoki odavágón éppen ezért már az első negyed közepére kiderült, esélyünk sincs a győzelemre (de még a szoros mérkőzésre sem).  Ma végre nyomát sem láttam ennek a görcsösségnek az első percekben és ennek köszönhetően (is) a saját játékunkat tudtuk produkálni. Az már ekkor is látszódott, hogy a palánkok alatt ismét fasírtot csinálnak belőlünk, de egészen addig, amíg bírtuk szuflával, tartottuk magunkat. A harmadik negyed közepére már előjöttek azok a hibák, amik a fáradtságnak voltak köszönhetőek, így a kapkodás és a pontatlanság volt jellemző a támadásunkra és a teljes figyelemzavar a védekezésünkre. Megbeszéltük, hogy nem adjuk fel és próbáljuk 20 pont körül tartani a különbséget, amire minden esélyünk meg is volt, de az utolsó 5 percre pályára lépett ellenfelünk 14 éves 207 centis idegenlégiósa, aki egymaga gondoskodott arról, hogy ez ne így legyen. Maradjunk annyiban, hogy mindenki jót mosolygott azon, ahogy próbáljuk a könyökét csapkodni a lepattanóknál...

A vége így egy kicsivel több lett, mint amire számítottam, de megint ki kell emelnem a csapat tartását! Martin mellett Dávid is sérülten vállalta a játékot és Máté is beállt volna segíteni a csapatot, de őt nem mertem pályára tenni az orvos által előírt 4 hetes pihenő miatt. Ha győzni nem is volt esélyünk, nagyon örülök annak, hogy a srácok egymást bíztatva küzdöttek a pályán abban a tudatban, hogy nem csak az lehet a győztes, aki piros jegyzőkönyvet kap a mérkőzés végén. Gratulálok a tisztes helytálláshoz, de továbbra is felhívnám a figyelmet az egyéni felelősségvállalásra és arra, hogy igenis, merjünk hibázni. Ezek a dolgok hosszútávon ugyanis még sokat fognak számítani - és nem csak a pályán!

Megyeri Tigrisek alapadatok

Megyeri Tigrisek Közhasznú Kosárlabda Klub
Adószám: 18221929-1-41
Bankszámlaszám:
11600006-00000000-50574753