Rendezvények

.

World Sport Fesztivál Bécs 2014

Idén júliusban a Budai XI. SE és a Megyeri Tigrisek együttműködésének köszönhetően a két klub közös csapattal nevezett be a Bécsben megrendezett World Sports Festival elnevezésű három napos rendezvényre. Az U16-os (kadet) csoportban indultunk el, ugyanakkor az U14-es (serdülő) csapatokkal is összemérhettük tudásunkat, így nagy örömünkre sok mérkőzés várt ránk. Ellenfeleink indiai, osztrák és német csapatok voltak. Az egyik U18-as (junior) csapat ráadásul egy barátságos edzőmeccsre is kihívott minket, további tapasztalatok szerzésére. A mérkőzések 4x8 perces negyedekből álltak.

Bővebben...

XVI. Easter Cup Olaszország

A Tavaszi szünetben U23-as, U17-es és U15-ös csapataink Olaszországban vendégszerepeltek. Hosszú buszos utazás után fáradtan érkeztünk, de az első napi akadályokat sikerrel vettük. A több mint 30 fős különítményünk U23-as és U15-ös csapatától tornagyőzelmet vártunk, 98-asaink előtt a tisztes helytállást tűztük ki célúl, hiszen ők egy korosztállya feljebb indultak.

Bár a tornát nem nyertük meg, de pozítv mérleggel zártunk. Juniorjaink a csoportmérkőzések során végletekig kiélezett mérkőzésen 5 ponttal maradtak alul a későbbi győztes Olasz gárdától. A lebonyolításból adódóan így nem jutottuk be a 4 közé.

Kadetjeink folyamatosan a nagyobbak között őrlődtek, de bírták a strapát. Az utolsó mérkőzésen már össze is állít a keret, és csak egy kicsit hiányzott a meglepetéshez.

Serdülőink összes mérkőzése szoros volt és csak az utolsó percekben dőltek el. A Magyar bajnokságban is év végére értük utol a mezőnyt, de még csak elvétve tudjuk megnyerni ezeket a mérkőzéseket. Most sem volt másképp, a végére mindig elfogyott az erőnk, de még így is becsúsztunk az első 10-be.

Fizikalilag, és technikalilag sem lógtunk ki a mezőnyből. Minden korosztályban csak mi védekeztünk emberfogással, a többi szinte mind zónázott.

Összességében látványos fejlődésen mentünk keresztül az elmúlt évben minden korosztályban. Nem csak itthon lettünk versenyképesek, de külföldön is jó megítélést kaptunk, melynek eredményeképpen a szervezők a jövő évi tornára is meghívtak minket.

 

Tigriskölyök Kupa - Záró forduló

A közel két és fél hónapos képzési időszak végén, 2014. június 1-én kerül megrendezésre a Tigriskölyök Kupa záró fordulója, melyre minden előkészítős 2004-2007 között született játékosunkat várunk!!! A bajnokság zárásaként díjátadóra is sor kerül! Érdemes tehát eljönni és egy jót játszani...

Bővebben...

TÁBORI JELENTKEZÉS

TÁBORI  JELENTKEZÉS

Tisztelt Szülők!

Az edző- és képzőtábori jelentkezést 2014. március 7-ig meghosszabbítottuk.

Bővebben...

Megyeri Tigrisek alapadatok

Megyeri Tigrisek Közhasznú Kosárlabda Klub
Adószám: 18221929-1-41
Bankszámlaszám:
11600006-00000000-50574753