HírekMérkőzés
Felnőtt csapat
Felnőtt csapatunk holnap Hódmezővásárhelyen fog pályára lépni a 2. fordulóban, amelyen fiaink javítani szeretnék az első fordulóban elszenvedett vereséget.
A mérkőzés előtt Surmann Gábor vezetőedző, és Puszta Dávid csapatkapitányunk gondolatait olvashatjuk:
Surmann Gábor: ” A bajnoki nyitány finoman fogalmazva sem sikerült úgy ahogy elterveztük. Kielemeztük, tanulunk belőle. De ez már történelem. Kétségtelen viszont hogy a céljaink elérése érdekében sok ilyen már nem fér bele. Az idei, várhatóan igen csak kiegyenlített bajnokság azonban bőven fog még meglepetéseket tartogatni azt gondolom, illetve lesznek bőségesen olyan idegenbeli túráink, ahol “visszahozható” egy egy hasonló kudarc. Rögtön itt az első, hisz Hódmezővásárhelyre nem nyerni szoktak járni a csapatok az elmúlt évek tendenciái során. Noha idén új edzővel, és szembetűnő, szimpatikus fiatal orientált koncepció váltáson esik át riválisunk. Jómagam egy szép számú publikum előtt megalkuvást nem tűrő, végletekig harcoló hazai csapatot várok. Csapatuk gerincét minőségi játékosok alkotják, akik kintről bentről egyaránt veszélyesek. Sokat alapoznak az egyéni kvalitásaikra, ennek megfelelően kulcs lesz ezen játékosaik limitálása. Játékosaim kettőzött erővel, bizonyítási vágytól fűtve, nagyon jo mentalitásban edzettek a héten, ahol főképp magunkkal foglalkoztunk.
Kisebb problémáink vannak, vélhetően egy hiányzónk biztosan lesz, de nem panaszkodunk.”
Puszta Dávid: ” A 2. fordulóban Hódmezővásárhelyre látogatunk, ahol évek óta változatlan a csapat magja. Idén néhány változás történt a játékosállományukban, valamint egykori edzőmhöz, Szablics Péterhez került a karmesteri pálca. Vásárhelyen nyerni nem egyszerű feladat.
Egy összeszokott, fiatal társaságnak tartom őket, akik élnek-halnak egymásért a pályán. Szerkezetükből adódóan akár többféle felállásban is tudnak gyors kosárlabdát játszani és egymásnak helyzeteket teremteni. A Varga testvérek komoly szerepet vállalnak a fent említettekben, így a levédésük kulcsfontosságú lesz.
Úgy gondolom, hogy a győzelmünk kulcsa a jól működő csapatvédekezés lehet. Szeretnénk leszűkíteni a támadási lehetőségeiket, könnyű kosarak révén pedig mentális előnyt is szerezni. Kemény küzdelemre számítok, de hiszem, hogy a csapatunk készen áll megbirkózni a feladattal.”
