U18: Végjátékban kaptunk ki Szegeden

A Junior Kiemelt Bajnokság soron következő mérkőzésén Szegeden vendégszerepelt u18-as csapatunk. A végig nagy csatát hozó mérkőzésen a lefújáskor a hazaiak örülhettek, míg a lila-fehér fiatalok bánkódhattak az elszalasztott lehetőség miatt.

Az első fordulóban hazai pályán magabiztos győzelemmel rajtoltunk a Szedeák ellen, azonban tudtuk, hogy idegenben nem lesz egyszerű győznünk. Jól kezdtük a mérkőzést, mivel a hatodik percben már 13-6-ra vezettünk, viszont ellenfelünk makacsul tapadt ránk végig az első félidőben, így húsz perc után 48-42-re vezettünk, ami előrevetítette a szoros végjáték lehetőségét is. Rosszul kezdtük a harmadik játékrészt, melynek köszönhetően a Szeged 60-59-nél át is vette a vezetést, ám a negyed végén Richter triplájával 71-68-ra még mi vezettünk. Az utolsó játékrész jól indult számunkra. 77-71-nél megnyugtatónak tűnt a hatpontos előny és a játék képe is, azonban hazai oldalon Lőrincz és Kis személyében olyan játékosoktól érkezett 16 pont, amivel nem számoltunk. Ezzel az extra teljesítménnyel pedig megérdemelten nyert a Szedeák.

Páli Gábor: Sajnálom, hogy kikaptunk, mivel ez a mérkőzés nagyon fontos volt a továbbjutásért vívott küzdelemben. Az egész mérkőzés során hatalmasat küzdött a két csapat, amiből ezúttal mi jöttünk ki rosszabbul. A 86 dobott ponttal elégedett lehetek. Bizonyos játékosaim újra megtalálták önmagukat és hozták a tőlük elvárhatót, azonban védekezés terén a szezon messze a leggyengébb formáját mutattuk. Így pedig nem lehet mérkőzést nyerni a kiemelt bajnokságban. A Szegednek gratulálok, nekünk pedig gyorsan össze kell szedni magunkat fejben, mert kedden már a Szekszárd ellen játszunk egy újabb fontos mérkőzést.