Hajló DSE


Bemutatkozás

A Hajló DSE 1987. november 1-én azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse a Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolába járó gyermekek sportolását. 2011 szeptemberétől a kosárlabda sportág egyre nagyobb szerepet tölt be az iskola és a Hajló DSE életében is. A Megyeri Tigrisek Közhasznú Kosárlabda Klub 2011-ben felújította az iskola tornatermét és elkezdett kialakítani egy kosárlabda bázist, melynek hatására az iskolavezetés a 2014/2015-ös tanévtől nagyot nyitott a sport felé és bevezette az alsó tagozaton a sportosztályokat. Így ettől az évtől kezdve felmenő rendszerben minden évfolyamon működik egy kosaras osztályunk. A 2017/2018-as tanévben már elmondhatjuk, hogy mind a négy alsós évfolyamon van egy-egy kosaras osztályunk.
Az Iskola, a Hajló DSE és a Megyeri Tigrisek közötti együttműködés már az eddigi években is szép sikereket hozott a felső tagozatosok diákolimpiai versenyein, s reméljük a következő években a program eredményeként még sikeresebbek leszünk ebben a sportágban.
A bevezetésre került Kosárpalánta Program az 1., 2. és 3. évfolyamon közel hetven gyereknek biztosít lehetőséget arra, hogy megismerkedjen a kosárlabda sportággal. Az első három évfolyam a Kosárpalánta versenyrendszerben is részt vesz, így a gyerekek ügyességi váltóversenyeken is részt vehetnek a program keretein belül.