NB1/B

NB1/B-s felnőtt csapatunkra vasárnap egy igen csak nehéz fellépés vár a Bonyhádi KSE otthonában. A találkozót megelőzően Surmann Gábor vezetőedző, illetve a saját nevelésű Pollák Árpád gondolatait olvashatják:
Surmann Gábor: “Amíg a Bonyhád 2-1-es győzelem-vereség mutatóval indította a szezont, addig mi ugyebár 1-2-vel kezdtünk. Így már csak emiatt is illetve a hazai pálya előnyét vélhetően élvezni fogó házigazdák az esélyesebbek. Azonban az elmúlt fordulóban a feljutásra esélyes MEAFC ellen mutatott kollektív játékból merítve nem feltartott kézzel kelünk útra majd vasárnap. Gondjaink ellenére azt gondolom szépen halad az összeszokás fázisa, illetve az eltervezett kemény munka menete. Ellenfelünk 2 rutinos játékos mellett legfőképp az “A” csoportos Atomerőmű SE-ből “visszajátszó” fiatalokra alapoz, akik mindnyájan kiemelt sebességgel és fizikummal bírnak. Éppen ezért rendkívül fizikális mérkőzésre számítok. Morgen Frigyes kollégám már hosszú évek óta garancia a jó munkára Bonyhádon, s ez idén sincs másképp. Azt gondolom hogy sikerült alaposan felkészülnünk belőlük, s ha tudjuk tartani magunkat a “haditervhez”, még meglepetést is okozhatunk. Csapatunkból őszintén fogalmam sincs kire, hogy (vagy sehogy) számíthatok. Egy biztos, aki pályára lép, megalkuvást nem türve fog menni, azt garantálom.
Pollák Árpád: “A múlt heti fontos győzelmünk után ismét egy komoly ellenféllel mérkőzik meg a csapat vasárnap. A Bonyhád csapatát idén sem szabad félvállról vennünk, mert tudjuk, hogy Bonyhádon mindig nehéz nyerni. Úgy gondolom, hogy a héten mind fizikálisan és taktikailag is felkészültünk a találkozóra. Hajtós, kemény mérkőzésre számítok, de célunk természetesen a győzelem, amiben a védekezés fog kulcsszerepet játszani. Hajrá Újpest!”