NB1/B: ÉRTÉKES GYŐZELEM BONYHÁDON

Felnőtt csapatunk a 4. fordulóban az Atomerőmű Bonyhád gárdájához látogatott, ahol az előző héten megszerzett első győzelem után ismét a bajnoki két pont megszerzése reményében indult útnak. Ellenfelünk minden évben nagyon erős hazai pályával bír, finoman fogalmazva sem győzni járnak hozzájuk a csapatok. Nem is olyan rég ezt mi is megtapasztalhattuk az elmúlt szezonban.
A mérkőzést megelőzően több kérdőjel adódott a keretünk összetételét illetően, végül a megannyi probléma mellett a Nárai-Rosemond kettős nem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére. A feldobást követően óriási iramban indult a találkozó, amelyre számítani is lehetett, hisz ellenfelünket többnyire az NB1/A csoportos Paks csapatából visszajátszó fiatalok alkották. Az első 6 percben nem túl gyakran előforduló forgatókönyvet láthatott a szép számú helyi közönség, ugyanis csak a hárompontos vonalon túlról találtak be a felek. Igaz, míg részünkről egy darab, úgy hazai oldalról rögtön négy tripla érkezett. 12-3-as állásnál, a vendég időkérés után Katona büntetőivel szakadt meg e sorozat. A folytatásban lépésről lépésre zárkóztunk fel a vendéglátóinkhoz, ehhez kellett a cserepadról remekül beszálló, és utólag mint kiderült mindketten dupla duplát szállító Kelemen-Varga kettős. 20-16-os hazai előnnyel várhatták a folytatást a csapatok.
A második negyed valóságos dobópárbajt hozott. A Bonyhádiak egy ziccerrel nyitották a negyedet, de Antóni négy illetve a remekül irányító Puszta két pontjával villámgyorsan egalizáltunk. A folytatás változatlanul nagy iramot, és kiváló hazai dobóformát hozott. A Bonyhád külső dobásairól sok esetben lekéstek játékosaink, amit a paksi fiatalok rendre büntettek. A hazaiak egy újabb Karosi, illetve a rutinos Tömösváry kosara után már majdnem tíz pontos előnnyel bírtak (43-34). Erre tőlünk az estén rossz dobószázalékkal dolgozó, ám de hatalmas mezőnymunkát végző Katona fújt riadót, és egy 0-8-as sorozattal egy pontra visszajöttünk ellenfelünkre. Elég volt azonban egy-egy újabb apró fegyelmezetlenség védekezésben, amit ekkortájt főképp Pajor köszönt szépen. Az ő pontjaira alapozva 50-44-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző e pontgazdag és egyben látványos negyed után.
A harmadik negyedet játékosaink mint akik “vért ittak”, olyan nagy elánnal és felettébb harciasan vetették bele magukat a folytatásba. Agresszív védekezésünk gyakorlatilag az egész negyedre kivetítve “megfojtotta” a hazai csapatot, ezt alátámasztja a mindössze hét kapott pont. Támadásban pedig a Varga-Puszta kapcsolat kiválóan működött, illetve ezt még Kelemen mindig megtudta toldani egyéni akciókból szerzett pontjaival, amire 5 percig egyedül Tömösváry tudott csak hozzászólni hazai részről. Megjegyzendő, hogy az időszakosan alkalmazott védekezés váltás sem ízlett a Bonyhádnak, külső dobásaikra az első félidővel ellentétben már folyamatosan kiértünk. Így összességében ez a magas szintűnek nyugodtan mondható produktum, Antóni középtávolija után már több mint 10 pontos előnyt eredményezett számunkra (57-68).
A záró negyedben a különbség folyamatosan 10 pont felett, ám de 15 pont alatt mutatkozott, csapatunk rutinosan “őrizte” az előnyét. A bonyhádi rohamokat nagyon hamar sikerült visszavernünk, sőt, a 37. percben előbb Kelemen, majd a következő támadásból az egész meccsen rendkívül hasznosan játszó fiatal Meződi helyezett el mértani pontossággal egy-egy hárompontost, amely végleg eldöntötte a találkozót. Az utolsó percekben Surmann Gábor vezetőedző pályára küldte még megannyi fiatal játékosát. A befejezés pedig stílszerűre sikeredett, a tavaly még a Bonyhád csapatát erősítő, ám idén már lila-fehérben játszó mindössze 19 éves Renkecz csontnélküli “trojkája” állította be a 70-88-as végeredményt.
Surmann Gábor : “Mindenek előtt gratulálok a játékosaimnak, mérhetetlenül büszke vagyok rájuk. Az első félidőben a periméter védekezésünk nem volt a helyén, illetve rosszul használtuk a mezőnyfaultokat, melyet a jó százalékkal dobó paksi fiatalok rendre büntettek. A második félidőben ez már jelentősen feljavult részünkről, illetve a védekezés váltásunk is ült, a mindössze 20 kapott pont azt gondolom önmagáért beszél. Amilyen nehézségekkel küzdünk az nem éppen segitette a felkeszülésünket, épp ezért “dupla” értékes sikert arattunk ma az erős hazai pályával bíró Bonyhád ellen. Kompetetiv, jó kosárlabda volt ez részünkről, a mérkőzés mellett a lepattanó csatát is megnyertük ami az alacsonyabb szerkezetünkhöz mérten szintén nagy siker. Nem nagyon szeretek kiemelni embereket, sok embert kiemelhetnék, de mégis Kelemen amilyen remekül pótolta Rosemondot, illetve külön köszönet Varga Daninak amiért egyáltalán vállalta a játékot. A többit magamban tartanám. Hajra Újpest!”
Következő bajnoki mérkőzésünk október 24.én, vasárnap 17.00 kezdettel lesz a Tiszaújváros csapata ellen. A mérkőzés védettségi kártyával, maszk használata mellett a helyszínen megtekinthető. Előtte azonban szerdán, október 20.án, 19.30-as kezdéssel fogadjuk Hepp kupa keretein belül az NB2-es Kandó csapatát szintén a Bajzában. Töltsük meg együtt a lelátót. A BELÉPÉS mindkét mérkőzésre INGYENES!
HAJRÁ ÚJPEST!