HírekMérkőzésNB1B
NB1/B: MEGVAN AZ ELSŐ…
Fiaink két vereség után mindenképpen szerették volna megszerezni első győzelmüket, ez nem igérkezett azonban könnyű menetnek, ugyanis a Zöld-csoport egyik esélyese, az 1-1-es mérleggel rajtoló és tavaly még a piros csoportban szereplő MEAFC gárdája érkezett a Bajzába.
Csapatunkból hiányzott Nárai illetve a fiatal Renckecz, de örömünkre szolgált Antóni Csanádot a csapatban látni hosszabb kihagyást követően. A játékosaink az első két fordulóhoz hasonlóan, most is rosszul kezdték a meccset, a miskolciak Tóth Bence, illetve a rutinos Cseh-Szögi páros pontjaival pillanatok alatt 5-11-es előnyt harcoltak ki. A szakmai stábunk időkérése után azonban egy agresszívabb védekezést bemutatva, ritmust szereztünk támadásban, amit okos közeliekkel, majd a csereként beálló triplaspecialista Antóni jóvoltából egy távolival és összesen egy 10-1-es futással vettük vissza a vezetést. Csapatunk próbált meglépni a vendégektől Pollák és Rosemond kosaraival de a Szögi irányította vendégek – a jelentős mennyiségű büntető dobásnak is köszönhetően – egállal zártak a csapatok (21-21). A második negyed a már fentebb említett duó, Pollák-Rosemond hármasaival kezdődött (27-21), amire a túloldalon Kozák válaszolt hasonlóan a periméteren túlról. Ez mint kiderült egy 11-0-s rohanás kezdete volt vendég részről, amely végén Csák triplája után már 27-32-es előnybe került a Miskolc. Surmann Gábor vezetőedző időkéréssel próbálta megtörni a lendületbe jövő vendégeket. Ez látszólag jól sült el, ugyanis amerikai légiósunk Rosemond, illetve az estén komoly teljesítményt és nem mellesleg dupla duplát hozó Varga révén 8-0-t kreáltunk. A nagyszünetben így 42-38-at mutatott az eredményjelző.
A nagyszünetben látszólag sikerült azt a fókuszt fenntartani a srácoknál amellyel az első félidőt zártuk. Ugyanis előbb Rosemond, majd Pollák és Kelemen Balázs kosaraival pár perc alatt-mint később kiderült- eldöntötte csapatunk az összecsapást. A mindössze másfél perc alatt bemutatott agresszív, a Miskolcra bénítólag ható kőkemény védekezésünkkel rendre labdát szereztünk amelyet könnyű kosarakra is váltottunk. A vendégek mestere Váczi Péter azonnal időkellett hogy kérjen. A folytatásban a vendégektől szintén dupla duplát elérő center Cseh, illetve az agilisan játszó Tóth Bence igyekezett feljebb zárkóztatni az övéit. Hazai részről ekkor lépett azonban elő az egész meccsen óriási szívvel és hasznosan játszó Puszta, aki négy triplát vágott be rövid idő leforgása alatt. A különbség már 20 pont felett járt, de végül a MEAFC Pintér hárompontosával és Szögi közelijével visszább tudott zárkózni a Rosemondot ekkor már két sportszerűtlen fault miatt elvesztő mieinkhez (67-52). A záró felvonást továbbra is remek szellemben kezdte a társaság, melyhez jó védekezés is párosult. Miközben a Miskolciaknak valósággal minden négyzetcentiméterért megkellett küzdeniük, az olló folymatosan nyílni kezdett. Előbb a mérkőzésen addig halványabb performanszt hozó Katona pontjaival visszaállítottuk a 20 pontos különbséget , majd a saját nevelésű Pollák sokadik okos kosara után már a mérkőzésen a legnagyobb differencia alakult ki a két fél között (79-55). Az utolsó négy percben már csak a pontos számszerinti végeredmény volt csak kérdéses, Surmann Gábor vezetőedző teret adott az addig kevesebbet játszóknak is. Végül az utolsó pillanatig dicséretesen küzdő vendégek 83-71-re kozmetikázták a végeredményt.
Surmann Gábor: Mindenek előtt gratulálok a játékosaimnak, azt gondolom amit elterveztünk azt 36 percig igencsak kollektíven véghez is vittük. A kulcs az volt, hogy a második félidőben már kevesebb ziccert hibáztunk, megnyertük a lepattanó csatát és több faultot harcoltunk ki, mint az első félidőben. Alázatos, igazi csapatmunka volt, ahol az egyének is szépen elő tudtak lépni, amikor kellett. 24 pontos előnyünknél azonban a fókusz már alább hagyott, illetve el is fogytunk kicsit, amit a dicséretesen küzdő MEAFC ki is használt. Örülök és egyúttal köszönjük, hogy ennyi néző kilátogatott ma. A Miskolc gárdájának is gratulálok, kompetetív kosárlabdát játszó, jó csapatuk van. Ma még megünnepeljük első közös kis sikerünket, hétfőtől pedig kettőzött erővel fogunk újra munkába állni. Végezetül öröm számomra, hogy Meződi révén újabb fiatal játékosunk tölthetett hasznos perceket a parketten.
Hajrá Újpest!”
Következő mérkőzés:
NB1B 4. forduló
2021. október 17. vasárnap 18.00
Bonyhád – Újpest-MT