NB1/B: VISSZA A GYŐZELEM ÚTJÁRA…


Vasárnap este Debrecenben volt megjelenésünk, ahol is a DEAC U23-as gárdája fogadott bennünket a soron következő bajnoki mérkőzésen. A helyszínre való leutazásunk nem éppen ideális mederben zajlott, ugyanis a kisbuszunk defektet kapott útközben, amit bár nehezen, de sikerült orvosolni sofőrünknek. A terembe belépve elég kellemetlen (hideg), vagyis inkább általunk nem megszokott hőmérséklet fogadott bennünket. Ehhez azonban a játékosaink hamar tudtak alkalmazkodni, már a melegítésünk is kellő hőfokon zajlott. Sajnos a csapat összetételünk csak úgy, mint az elmúlt pár bajnokin, ezúttal is hiányos volt. Ondima és Rackley nélkül klasszikus irányító hiányában ugrottunk neki vendéglátóinknak, a tehetséges fiatalokból álló DEAC U23 csapatának. 
Az első negyedet Neuwirth kosara indította, amire az ellentámadásból korábbi válogatott kosárlabdázónk, Horváth Ákos triplával felelt. A csapatok a 7. percig lényegében fej fej mellett haladtak, amíg nálunk főként az előbb említett Horváth Ákos sziporkázott s szállította a pontokat, a túloldalon a Balázsi-Pollák kettős volt az aki igazán elemében volt. 19-19-nél azonban a remekül beszálló csere játékosaink – köztük a két nagyon fiatal saját nevelésű Ipacs-Micev duó – mind-mind ponttal/pontokkal járultak hozzá a 8 pontos előnyünk kiharcolásához. Az utolsó kosarat Neuwirth szerezte hazai részről egy figyelmetlenségünket kihasználva, így egy pontgazdag első negyeddel zárult ez az etap (23-29). 
A második negyedet sajnos rossz felfogásban indítottuk, aminek a hozadéka az lett hogy a Debrecen villámgyorsan kiegyenlített (29-29). Surmann Gábor azonnali időkéréssel igyekezett rendet tenni csapatánál. Ez jól is sült el, hisz a Dr. Franczva és az estén ismét komoly performanszot hozó és dupla duplát elérő Varga center játékának köszönhetően 31-38-ra megléptünk ellenfelünktől. Ekkor azonban a hazaiak edzője Gustavsson próbálta megtörni rohamunkat egy időkéréssel. Ez mint később kiderült sikerült is, hisz támadásban tompává váltunk, és védekezésben pedig sorjában maradtunk le a hazaiakról. Neuwirth hárompontosa 40-41-re zárkóztatta  fel a DEAC gárdáját. A hátralevő pár percben még folyt az “adok kapok”, ami végül szűk újpesti, 47-49-es előnnyel zárult. 
A szünetben a védekezésben elkövetett hibákra, illetve a második félidőre egy jóval agresszívabb “hátra menet” szükségességre hívta fel a figyelmet Surmann Gábor vezetőedző. 
A harmadik negyedet nagyon jó szellemben kezdtük újra, védekezésünkön jelentősen sikerült szigorítanunk. A pontszerzéssel az első félidőben sem akadtak gondjaink , de valahogy védekezésben nem voltunk elég élesek. Utóbbiban a Pollák-Micev védőmunkája igazán magas szintet hozott a második félidőre, hisz a hazaiak két alacsony hátvédjét nagyon hatékonyan őrizték fiataljaink.Támadásban Horváth Ákos egyszerűen tarthatatlan volt ezen az estén a debreceni fiatalok számára. Mellette a hasznosan játszó Kelemen, illetve csapatunk kapitánya Csaba is szerzett 4 pontot egymás után, amivel 53-63-ra alakítottuk ki először kétszámjegyűvé a különbséget. Ezt a negyed végéig tartottuk is, ügyesen sáfárkodva a cserékkel, kímélve kulcsjátékosainkat (59-70). 
A záró felvonást a minden mindegy alapon elkezdő kosárlabdát játszó hazaiak 66-73-ra kúsztak vissza nem egész 5 perc alatt. A fiatal Debreceniek nagy energiát mozgósították ez idő tájban, agresszívan kijöttek ránk egész pályára, bízva abban hogy idő előtt elfogunk fáradni. Az előbb említett debreceni közelségnél (66-73) időkéréssel próbálkoztunk megtörni a hazaiak feltámadását. Horváth Ákos visszaállítása után zsinórban két kosarat is szerzett, fiatalokat megszégyenítő sebességgel verte meg sorozatban védőjét, amely után rendre ő maga szerzett pontot vagy a bontásokból csapatársait hozta helyzetbe (66-77). A mérkőzés innentől kezdve kontroll alatt volt egészen a lefújásig, játékosaink rutinosan, okosan hozták le a végjátékot. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a 40. percben egy a hazaiak által (jogosan?) vitatható ítélet után először a Debreceniek játékosa Balázsi, majd vezetőedzőjük Gustavsson is a kiállítás sorsára jutott. Több mint 5 percig állt a mérkőzés, majd az ezt követő vendég büntető dobások után Kelemen 77-91-re alakította ki a végeredményt. 
Összességében: Nehéz mérkőzésre számított a csapat, és ahogy ez várható volt a hazaiak nem adták ingyen ezt a bajnoki két pontot. A jövő a Debrecenieké, a rutin azonban még mellettünk szólt, és hiába van a csapat már hetek óta nehéz helyzetben, a srácok hozták azt amit elvár a szakvezetés, és megérdemelten gyűjtötték be a győzelmet. 
Egyénileg: MVP egyértelműen a klasszis teljesítményt hozó Horváth Ákos 34/18 pont, 38-as VAL (teljesítmény index), mellette a fiatal Varga Balázs 13 pont, 11 lepattanó, 25 VAL teljesítménye szintén megsüvegelendő, illetve Kelemen Balázs 17/6 pont, 7 lepattanó, 20 VAL produktuma kerül fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. 

Surmann Gábor: Nehéz mérkőzésre számítottam, és az is lett belőle. A leutazásunk elég kalandosra sikerült, de mondhatnám úgyis, hogy nem az előre megtervezettként alakult. A terembe belépve egy igencsak komfortzónán kívülre eső hőmérséklet fogadott minket, de relatíve hamar alkalmazkodtunk hozzá. Csapatomat minden dicséret megilleti, remekül helytálltunk és behúztuk a számunkra rendkívül fontos mérkőzést. A debreceni fiatalok is dicséretet érdemelnek, tetszetős rendszer kosárlabdát játszanak, azonban a rutin mellettünk szólt. A nehézségeink ellenére boldog vagyok hogy mérkőzést tudtunk játszani, reményeim szerint utolsót klasszikus irányító nélkül…Nem szeretek kiemelni senkit sem, de Horváth Ákos igen magas szintű produktumot hozott, neki külön gratulálok. Dolgozunk tovább!