NB1/B

NB1/B: Felnőtt csapatunk vasárnap az 1-3-as mérleggel bíró, ám de komoly játékerőt képviselő Tiszaújvárosi Phoenix KK együttesét látja vendégül hazai környezetben. A találkozót megelőzően Surmann Gábor vezetőedző, és centerünk Varga Dániel gondolatait olvashatjuk.
Surmann Gábor: “Nehéz mérkőzésre számítok vasárnap. A Tiszaújváros hosszú évek óta stabil résztvevője a honi NB1/B-s bajnoki küzdelmeknek, akik egy összeszokott, rutinos és fiatal játékosok egészséges egyvelegét alkalmazva masszív csapatot alkotnak. Idén ráadásul az a Siska János lett a vezetőedző, aki a tavalyi szezonban az én olvasatomban a legnagyobb érdemben vette ki a részét s egyben vívta ki az “A” csoportos feljutást Nyíregyházán a játékosok mellett. Nagy tisztelettel, alaposan kielemezve készültünk fel ellenfelünkre, ahol több sarokpontra is figyelnünk kell majd, kiemelten a Drahos-Lajsz kapcsolatra. Nem téveszt meg minket a Tiszaújváros jelenlegi mérlege, de a célunk egyértelműen otthon tartani a bajnoki két pontot. Keretünk úgy néz ki hogy teljesebb lesz már, de pontosan csak a bemelegítés következtében fogok látni.”
Varga Dániel: A Tiszaújvárosiak egy nagyon jól összeszokott, régóta együtt játszó csapat, egy kiváló veterán irányítóval, Drahos Gáborral a fedélzetükön.Az Ő semlegesítése, kulcs lehet ezen a mérkőzésen is.
Bajnokságban elfoglalt 11. helyezésük megtévesztő lehet, 1 győzelemmel és 3 vereséggel állnak jelenleg, viszont az előző fordulóban megszerezték első győzelmüket és mind a 3 vesztes meccsük, szoros végjátékban dőlt el, így végig koncentrált játékra lesz szükségünk ellenük.
Egy jó színvonalú mérkőzésre számítok és mindenképp szeretnénk a hazai nézőket megörvendeztetni egy győzelemmel.