NB1B: Győztes évnyitó
A Kaszások elleni fájó év végi vereség után hazai pályán győzelemmel kezdte az új évet felnőtt csapatunk, miután magabiztos játékkal vertük a Tiszaújvárost.



Az újév első mérkőzésén a tabella hátsó felében elhelyezkedő, ám de mindenkire veszélyes Tiszaújvárosi Phoenix KK együttesét fogadtuk a Tungsramban. A párharc esélyesei egyértelműen mi voltunk (emlékeztetőül idegenben 73-87-es győzelmet arattunk), bár nem lehetett előre tudni hogy miképpen fog a csapatra hatni a három hetes meccs nélküliség. Csapatunkból az Óbudán sérülést szenvedő elsőszámú fiatal játékosunk Varga Balázs nem állt rendelkezésére a szakmai stábnak, a többiek most mind hadra foghatók voltak.
Mi kezdtük jobban a találkozót (5-0), az újév első Újpest pontjait Ivosev szerezte. A folytatásban a vendégek is magukra találtak, a kezdeti Újpest rohamokat követően, és 10-9-nél utol is értek bennünket. Érdekesség volt hogy a Tiszaújvárosiak a 4. perc végén szerezték meg az első mezőny kosarukat, addig csak büntetőből voltak eredményesek. Már az első negyedben sokat rotáló hazai vezetőedző örömére lényegében minden cserepadról érkező játékosunk hozzátudott tenni a játékhoz, ami egy eredményes támadó játékot hozott az első negyedben. Igaz védő oldalon akadtak azért gondjaink a kapott pontok tekintetében (28-23). Megemlítendő még dr. Franczva látványos zsákolása ebben a negyedben.
A második negyedet hasonló felfogásban kezdtük, fokozva a csapás számot egyre inkább domináltunk a pályán. Hamar ki is alakult a két fél között a kétszámjegyű különbség, ám amikor a húsz pontos előnyt is elérhettük volna, mindig akadt egy egy bosszantó, ki nem kényszerített hiba, avagy kimaradt ziccer. Így a vendégeknek sikerült látótávolságon belül maradniuk a nagyszünetre (54-41). Ebben a játékrészben a csapat igen csak jól oldotta meg a vendég csapat kulcsjátékosainak limitálását.
A harmadik negyed egy abszolút kiegyenlített s látványos, már már egy gálameccsre emlékeztető játékot hozott. A védekezés legkisebb jelét sem mutatták ekkortájt a csapatok, és a hősiesen küzdő Tiszaújvárosiak a második félidőre nagyon feljavuló Drahos vezetésével kellemetlen távolságba érkeztek hozzánk a különbséget illetően (73-65). Ekkor Surmann Gábor vezetőedző időt is kellett kérjen hogy rendezhesse csapata sorait. Az Ivosev-Kelemen kettős kezébe is vette a dolgokat, és újra magabiztos(nak tűnő) előnyt kovácsoltak (83-69).
A záró felvonást mindkét csapat több hibával kezdte, a mérkőzés addigi magas irama is kezdett alább hagyni. Azonban mégis csapatunknak sikerült megújulni, és a korábbi válogatott veterán játékosunk, Horváth Ákos találataival egyre inkább eldőlni látszódott a találkozó. A vendégek vezetőedzője hiába próbálta időkérésekkel megtördelni az újjá kapott lendületünket, az olló egyre csak nyílni kezdett. A legnagyobb különbség épp a csapatának a bűvös 100 pontos határt elérő Ondima ziccere után alakult ki (100-76), így a legvégén már csak a pontos végeredmény volt kérdéses, amit Drahos büntetőivel alakított ki 104-84-re.
Összességében: A csapat nem most játszott a legjobban a szezonban, tipikus “év első ” meccsre sikeredett. De hozta az elvártat, a minden dicséretet megérdemlő Tiszaújváros ellen begyűjtve a bajnoki két pontot, egy kollektív, látványos, magabiztos győzelmet arattunk.
Egyénileg: “MVP” Kelemen Balázs vitte a prímet, 21/9 pont, 22 VAL mindezt 21 (!) perc alatt a “padról”. Mellette a két rutinos játékosunk, az Ivosev-Horváth Ákos duó az aki felkerülhetett a képzeletbeli dobogóra.
Surmann Gábor: Mindenek előtt boldog illetve egészséges újévet kívánok mindenkinek. Továbbá gratulálok a játékosaimnak, azt gondolom megérdemelt győzelmet arattunk. Azonban csapatomon érződött, hogy majd három hete volt az utolsó mérkőzésünk, illetve a mini alapozás is, amit az ünnepek között végeztünk. Rátérve magára a meccsre, az első félidőben sikerült már viszonylag hamar 15 pont körüli előnyt kialakítanunk, köszönhetően annak, hogy relatíve jól oldottuk meg védekezésben a Drahos-Lajsz kapcsolatot. A második játékrész, vagyis főleg a harmadik negyed “gálameccsbe” ment át sajnos, a védekezésünk az utolsó negyedben került a helyére újra. A győzelmünk egy percig nem forgott veszélyben, ennek ellenére bosszantó, hogy megannyi üres helyzetet hagytunk ki, illetve a védekezés is hagyott némi kívánni valót maga után, főleg a második félidőben. A Tiszaújváros minden dicséretet megérdemel. Egy percig nem adták fel a mérkőzést még közel 20 pontos hátránynál sem. Ellenfelünk veterán irányítójának külön gratulálok, nagyon sok fiatal példát vehetne az ő mérkőzéshez való hozzáállásáról, győzni akarásáról, valamint küzdeni tudásáról. Ma még örülünk a győztes évnyitásnak, holnaptól pedig folytatjuk a kemény munkát. Egészségben gazdag folytatást kívánok a vendégeknek, no meg persze magunknak is.