NB1B: Nem várt kétpontos vereség

Felnőtt csapatunk a soron következő fordulóban ahhoz a Békéshez látogatott, akit odahaza ugyan 40 ponttal gyűrtünk le, ám saját pályáján azonban mindenkire veszélyes szokott lenni. Így bár hiába volt előzetesen az Újpest-MT esélyesebbnek kikiáltva, mindenképpen nehéz “kirándulásra” számítottunk.

Csapatunkból hiányzott a már régóta partvonalra kerülő Csaba, hazai részről pedig a szerb légiós Krisztics nem állhatott rendelkezésére a hazai stábnak eltiltás miatt. Utóbbi hiánya mint később kiderült és bár furán hangzik, de abszolút pozitívan hatott saját csapatára. 
A mérkőzés első pontjait a hazaiak szerezték, amire részünkről a kissé meglepő módon kezdő ötösbe kerülő, ám ezzel jól élő Ondima válaszolt. Az első percekben a csapat igyekezett nyomást gyakorolni a vendéglátókra, és a szemmel láthatóan a Békésieknek nem ízlő védekezésünk rossz döntésekbe, eladott labdákba sodorta a hazaikat. Ondima újabb ziccere után már időt is kellett hogy kérjen a hazai vezetőedző 5-11-es állásnál. A kis szünet után Vass triplával kezdett ébresztőt fújni hazai oldalon, nálunk eközben a nagy energiával és nem különben eredményesen beszálló Kelemen gyártotta a pontokat főként. A Békés a 8. percben ért utol minket, és a Krisztics helyén játszó másik szerb játékos Milosevics pontjai után már 18-18 volt az állás. Az első negyed utolsó “szava” a korábbi 90-szeres válogatott játékosunk, Horváth Ákosé volt egy palánkos triplával, így 20-24-es vezetéssel vártuk a második negyedet. 
A második negyedben a védekezésünk átváltott közel minősíthetetlenné, gyakorlatilag az dobott kosarat hazai részről aki nem szégyellte. a Frikker-Balog páros folyamatában bontotta szét a demotívált védelmünket, amivel törvényszerűen ritmustalanná is vált a társaság támadásban. Horváth Ákosnak volt köszönhető főként hogy mérkőzésben tudtunk maradni, az egyébként kiemelten motivált és megalkuvást nem tűrő játékot bemutató Békésekkel szemben. Mészáros dudaszó közelijével alakult ki a 49-45-ös félidei eredmény. 
A második játékrészt jóval motiváltabban kezdtük, és az első félidőben visszafogottabb teljesítményt nyújtó Ivosev vezérletével hamarjában “futottunk” egy 0-7-et. A folytatásban egy abszolút kiegyenlített, jókora fizikai csatát hozott az összecsapás. Lényegében felváltva estek a kosarak a felek között. Békés részről center poszton javultak fel jelentősen a hazaik, amivel védekezésben folyamatosan meggyűlt a bajunk. Igaz, ők pedig az Ivosev-Horváth Ákos-Horváth Kristóf trióval “szenvedtek”. A negyed zárásakor már sejthető volt, hogy nagy izgalmakat tartogathat a végjáték (71-73). 
A negyedik negyedet egy igen csak (számunkra) komikus jelenettel kezdtük “védekezés címszóval”, ami úgy nagyban prezentálta is a csapat ezen mérkőzéshez való nem túl pozitív hozzáállását. A Békésiek kihagytak egy hárompontost, amit visszaszedtek, melyet újra kiosztottak egyből triplára, szintén kimaradt, de megint (!) támadó lepattanó, kiosztás-Hargitai tripla. A demoralizáló jelenet, amit sikeresen saját magunknak okoztunk, hál istennek nem hatott ránk “bénítólag”, ugyanis az ex-békési Nagy Balázs hidegvérrel süllyesztett el egy trojkát az ellentámadást követően (74-76). A 39. percig kis túlzással folyamatosan egál volt a két fél között, igaz egyszer ők léptek el 4-el amit a fiatal saját nevelésű Pollák triplával vert vissza (90-89), a túloldalon a mi szerény 3 pontos előnyünket pedig az estén 21 pontig jutó Meleg egyenlítette ki egy 2+1-el (93-93). Csapatunk sajnos ezt követően bántóan sok rossz döntést (eladott labda, rossz helyzet kiválasztás) hozott közeledve egyre inkább a lefújáshoz, és Balog triplája, illetve Meleg 2/1 büntetője után 97-93-nál időt kellett kérjen Surmann Gábor vezetődedző. Nagyjából 50 másodperc volt hátra, mikor támadhattunk a felzározásért, ám Ivosev középről (tisztán) eleresztett hárompontosa kimaradt, a lepattanó csatánál azonban Meleg lerántotta Kelement amivel két büntetőhöz jutottunk. Játékosunk hidegvérrel értékesítette mindkét dobását, ezt követően a hazaiak kértek időt. 35 másodperc volt hátra, csapatunk faultolás mentesen, igyekezett kivédekezni a Békés támadását, bízva abban hogy még lesz egy labdánk a hosszabbításért, esetleg a győzelemért. A taktika ebből a szempontból bejött, ugyanis a mérkőzésen sok gondot okozó, ám ezt a dobását jelentősen elmérő Frikker dobott homályt, ami Ivosev kezében landolt. Centerünk továbbította a megiramodó Kelemennek a labdát, akinek a “coast to coast-ja” után kimaradt a ziccere a védők szorongatásában. A lepattanó ugyan még sikerült egyszerre megkaparintani az egyik hazai játékossal, ám pechünkre a nyíl a házigazdák labdabirtoklási lehetőségét mutatta 2 másodperccel a vége előtt, ami megpecsételte a sorsunkat. Így egy egylabdás mérkőzésen végül 97-95-ös vereséget szenvedtünk.  
Összességében: Egy úgymond nem várt, vagyis nem “betervezett” vereséget szenvedtünk el, ami a mutatott játék, védekezés, hozzáállás alapján sajnos nem érdemtelen. A Békésiek több fontos statisztikai mutatóban is előttünk végeztek, és egész egyszerűen jobban is akarták ezt most.

Surmann Gábor: Ne szólj szám, nem fáj fejem… akár ennyivel el is intézhetném ezt most. Viszont nem lenne fair a Békésiekkel szemben ha nem tenném meg csak úgy mint szóban, hogy ezúton is gratuláljak nekik mégegyszer. A mérkőzést két ponttal, az akarati tényezőt pedig legalább negyvennel nyerték meg. A védekezés, lepattanó pedig csak AKARAT. A vereség legfőbb oka ebben rejlett. Gyakorlatilag a helyi benzinkutas is kosarat dobott nekünk. Ezen estén bemutatott produktumért  én magam szégyellem, hisz az én mentalitásommal ez nem összeegyeztethető. Kikapni ki lehet, emelt fővel mindent megtéve a sikerét, viszont így…Komoly felelősségem van ebben a vereségben az az igazság, hisz úgy tűnik nem tudtam kellőképpen a srácok tudtára adni hogy mi szükségeltetik ezen a mérkőzésen a sikerhez, illetve hogy megint hagytam elhinni hogy “istencsászárokvagyunk”. Nem szeretném viszont elvenni a hazai csapat érdemeit, és őszintén sajnálom hogy ezt nem láthatta saját közönségük a Békésieknek amilyen nagy szívvel, helyenként már már eufórikus állapotban játszottak, melyhez eredményesség is párosult. Nekik egészségben gazdag folytatást kívánok. Visszatérve magunkra pedig, ha igazán potens, összetartó közösség vagyunk, akkor kollektíven okulunk majd ebből a mérkőzésből, és már vasárnap javítani fogunk ezeken. Ez ilyenkor is az én csapatom, hitem és támogatásom ilyenkor hatványozottan töretlen irányukba.