NB1B: Rendkívül értékes siker Békésen

Felnőtt csapatunk a 6. fordulóban a hazai pályán igencsak erős Békési SzSK otthonában vitézkedett. Ellenfelünk 1-3-as győzelem-vereség mutatóval, míg mi az első két fordulóban elszenvedett vereséget követően zsinórban 3 megszerzett győzelemmel kelhettünk útra vendéglátóinkhoz.

Az előjelek finoman fogalmazva sem csapatunknak kedveztek. Surmann Gábor és a stáb kénytelen volt nélkülözni a Kelemen-Bea kettőst, Náraira pedig már nem számíthat a szakvezetés ebben az évben.

A mérkőzést a Békés nagy energiával kezdte. Látszódott, hogy szerették volna ránk erőltetni a saját játékukat, s kihasználni magassági fölényüket. Ezt rendszerint hárítottuk védőoldalon, viszont meg kell jegyezni, az első negyedben még ők is remekül védték a festéket, és kínáltak fel megannyi hárompontos kísérletet számunkra, ami rendre kimaradt. A nem túl pontgazdag, ámde már az elejétől kezdve rendkívül fizikális mérkőzésen nem túl gyakori módon csak az 5. percben szereztük meg első pontjainkat Varga középtávolija révén. A folytatásban kiegyenlített, majdhogynem “iszapbirkózás” folyt a pályán, csapatunk pedig türelmetlenül küszködött a megannyi kimaradt lehetőséggel. A csereként beálló, a játékot sérülten vállaló Rosemond törte meg a gólcsendet, majd a mérkőzést rosszul kezdő, de később magára találó Katona szerzett zsinórban 7 pontot. Erre a túloldalról a két fiatal délszláv származású Acimovic-Olic kettőstől érkezett válasz, így az első negyedet 12-11-re hozta a hazai csapat.

A második negyed ugyanabban a fizikalitásban folytatódott mint az első. A Békés gárdája egyre inkább kezdte elveszíteni a fonalat támadásban, köszönhetően a rendkívül agresszív, betonbizos védekezésünknek. Támadó oldalon pedig továbbra is pontatlanok voltunk. Kicsit az ember úgy érezte magát, mint egy Gladiátor viadalon egy Colosseumban, szó mi szó, nem véletlenül viselik ezt a fantázia nevet a Békésiek. Ehhez plusz segítség volt számukra a szép számú és igen csak jó hangulatot teremtő hazai “B” közép. Négy és fél percnyi teljes ponthiányt követően a hazaiktól az estén majdnem dupla-duplát szállító Cvijin törte meg. A második negyed forduló pontját a két fiatalunk, Meződi és Pollák triplája jelentette, amire ugyan Krisztics még válaszolt szintén a periméteren túlról. Viszont ezt követte egy 6-0-ás miniszakaszunk, a komoly mezőnymunkát elvégző Antoni, illetve a karmesteri feladatokat remekül ellátó Puszta jóvoltából. Utóbbi ráadásul már-már emberfeletti munkát végzett védőoldalon is a hazaiak szerb idegenlégiósán, Kriszticsen. Félidő 20-29 a javunkra.

A harmadik negyed elején a Békésiek mintha még egy kis plusz vért ittak volna, akkora elánnal vetették bele magukat az összecsapásba. Ellenben csapatunk, akik mintha picit az öltözőben ragadtak volna. Krisztics húzta az övéit, mely ekkortájt pontokkal is párosult, ráadásul ezt még Cvijin megtoldotta egy hármassal, mely után 3 perc elteltével már 29-31-ra alakult az eredmény. Surmann Gábor vezetőedző tőle szokatlan módon nem kért időt az extázis fázisa közelébe kerülő Békési rohamokat megtörve. Milyen jól tette, ugyanis Katona 8 méteres középről dobott (szerencsés) palánkos triplája villámgyorsan le is hűtötte a kedélyeket. Pár percig megint nem esett ezután kosár, amit a békési óriásokkal a palánk alatt nagy csatát vívó Varga szüntetett meg. A negyed végéig a tipikus “húzd meg ereszd meg” játékot láthatta a nagyérdemű, melyből mindössze 3 pontos előnyünk maradt csak a záró felvonásra (36-39).

Az utolsó negyedben a védekezésünk keménysége nem hagyott alább, sőt még sikerült emelnünk is rajta. A Békés gyakorlatilag teljesen ki volt szorítva a periméteren túlra, és a tanácstalanság jelei mutatkoztak rajtuk. Játékosaink nagyon jól védték az egy passz távolságot, és rendre “belerondítottunk” az előhívott figurákba, ezáltal zavart keltve a hazaikban. A különbség azonban az volt, hogy támadásban, kulcspillanatokban helyén volt a szívünk és szereztünk aranyat vagyis győzelmet érő pontokat. Rosemond egyéni akciói, Meződi támadólepattanó után szerzett közelije és mérkőzést lezáró távolija. Puszta pedig már számtalanszor bizonyította, hogy remek versenyző, és “clutch” pillanatban helyezett el két demoralizáló triplát a Békésiek terhére. Közben persze forrtak az indulatok az amúgy sportszerű mederben a nyilván magas hőfokon zajlódó összecsapáson. Krisztics Rosemondon elkövetett szabálytalansága után a két kispad “veszett össze”, melyet 1-1 technikai hibával jutalmaztak az amúgy rendkívül korrekten bíráskodó sípmesterek. A végeredmény végül 46-60-ra alakult ki, amivel az ismert nehéz helyzetben levő csapatunk ért el ezáltal kiemelt értékű sikert idegenben.

NB1B Zöld Csoport
6. forduló
Békési SzSK – Újpest-MT 46-60
(12-11, 8-18, 16-10, 10-21)
Újpest-MT: Katona B. (18/6), Puszta D. (12/6), Rosemond S. (9), Meződi P. (8/6), Varga D. (6), Antoni Cs. (4), Pollák Á. (3/3), Ipacs D. (-), Kékesi K. (-), Renkecz M. (-).

Surmann Gábor: Nehéz így hirtelen megszólalnom közvetlenül a mérkőzés után. Mindenekelőtt gratulálok a fiaimnak, rendkívül büszke vagyok rájuk. Igyekszem mindig elkerülni a panaszkodást, de a helyzet, amibe kerültünk, hogy alapból három felnőtt játékosom nem állt rendelkezésemre, kettő pedig “mozogni tilos” felirattal a mezén sántán játszik… emiatt értékelődik fel igazán ez a mai sikerünk. A Békés pedig a szép számú közönsége előtt rendkívül motiváltan állt a mérkőzéshez, megérezve a vérszagunkat. A haditerv, amit elterveztünk, az nagyon ült. Az “All star” feelinget el akartuk kerülni, a védekezésünkre gyúrtunk nagyon rá, ami csillagos ötös lett ezen a felettébb fizikális meccsen. A 4. negyedben pedig, amikor a legjobban kellett, Puszta kétszer villant, Meződi pedig egyszer a periméteren túlról, amivel le tudtuk zárni az összecsapást. Ma még örülünk a szív diadalának, holnaptól pedig koncentrálunk a következő feladatra. Hajrá Újpest!

A következő NB1B-s bajnoki mérkőzés:

2021. november 5. – péntek
Helyszín: Bajza József Általános Iskola – 1046 Budapest, Bajza J. u. 2.
19:00 Újpest-MT – DEAC U23

  • HírekMérkőzésNB1B
    NB1/B