
NB1B: VÁRATLAN VERESÉG A NYITÁNYON
Szombaton kora este csapatunk az idei bajnoki kiírás első fordulójában a Győr gárdáját látta vendégül, aki több mint egy év szünet után

A mérkőzést nagyon döcögősen kezdte a dekoncentráltság és megilletődöttség jeleit mutató csapatunk, melynek köszönhetően a Lógár vezette Győr 9-3-ra meglépett tőlünk. A 4. percben Surmann Gábor vezetőedzőnek időkérés keretein belül kellett rögvest riadót fújni. Ez szemmel láthatóan sikerült is, hisz Puszta vezérletével előbb megkezdtük a felzárkózást, majd Katona kosaraival már át is vettük a vezetést, a negyed végén pedig 20-19-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző.
A második játékrész egy Nagy Tamás triplával indult vendég részről, melyet egy nagyszerű hazai roham követett. A padról sok energiát a pályára hozó és eredményesen játszó Rosemond, és a már fentebb említett Katona vezérletével egy 14-0-ás “futást” produkáltunk. Öröm volt látni hogy két saját nevelésű fiatal játékosunk, a Pollák-Kékesi duó is hasznos perceket tölthetett ekkortájt a pályán. Előbbi ráadásul fontosabbnál fontosabb hárompontosokat szerzett a mérkőzésen. A félidőre magabiztos 45-32-es előnnyel vonulhatott csapatunk.
A harmadik negyed rémálomszerűen kezdődött csapatunk számára. Mintha szerepet cseréltek volna a csapatok, annyira a fordítottját láthatta az első félidőnek a szép számú publikum. Játékosaink gyermeteg hibák sorait vétették, a megtáltosodott Győr meg folyamatosan kezdte ledolgozni a hátrányát. A remek napot kifogó Kámán ziccere után 49-45-nél jött is a hazai időkérés. Azonban most ez sem segített csapatunkon, ugyanis a sok gondot okozó Lógár 49-49-nél egalizált. Az újpesti zárlatot Pollák oldotta fel egy mesés távolival, mellyel kicsit úgy tűnt hogy sikerült rendezni a sorokat. A negyed végéig kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, és bár szűkösebb, de még mindig hazai, 59-55-ös eredményt mutatott a kijelző.
A záró játékrészt a vendégek óriási energiákat megmozgatva jobban kezdték, mi az hogy jobban… Horváth Ádám távolija, illetve Geiger egyéni akcióját követően már át is vették a vezetést hosszú idő után. Ekkor Rosemond gyakorlatilag egymaga vette hátára a csapatot, és fontos pontjaival teljesen nyitva hagyta a győztes kilétének kérdését az akkor már extázisban kosárlabdázó vendégekkel szemben. A vendégektől azonban mindig volt valaki aki lökni tudott a “szekéren”, 18 másodperccel a vége előtt 75-78-nál a végső döfést a talán élete meccsét játszó Kámán adta számunkra egy újabb hárompontossal, ráadásul még a taktikai büntetőket is helyére tette, így a Győr megérdemelten nyert a Bajza csarnokban.
Összességében: Ez a mérkőzés két teljesen egymással ellentétes félidőt hozott, melyből meglepetésre csapatunk jött ki rosszul. A második félidőben elkövetett szarvashibák, illetve a mutatott harmatos, dekocentrált produkció, és a Győr érdemeit nem elvéve az ő extra játékuk miatt, csapatunk nem érdemelte meg azt, hogy győzelemmel kezdje a szezont. A fontosabb stasztikai mutatókban is rendre alul maradtunk. A Győrön látszódott hogy évek óta együtt játszanak, ellenben a mineinkkel, akik teljesen új csapatként kell, hogy összeálljanak. Ehhez türelem és idő kell, de egy dologban biztosak lehetünk: Sok örömet fognak szerezni ezek a srácok szimpatizánsainknak. Ez most így alakult, tanulni kell belőle.

