NB2: Nagy csatában győztünk idegenben

Péntek este a felnőtt NB1-es csapatunk hazai pályán, az NB2-es fiatalok pedig idegenben léptek parkettre. Utóbbiak kétmeccses vereséggel a hátuk mögött érkeztek a Szent Pál Akadémia elleni összecsapásra, amely igazi férfias parázs mérkőzést hozott. A mérkőzést végül a lila-fehérek nyerték 79-65-re, mellyel megvan a második győzelmük.

Férfi NB2 Közép A csoport
SZPA-HSE – Újpest-MT II. 65-79
(17-25, 28-18, 14-19, 6-17)
Újpest-MT: Kékesi K. (25/3), Krkljes V. (12/6), Major P. (9/3), Grkovic M. (8), Szecsei G. (8), Vadon T. (8), Morgan R. (7/6), Bodnár Cs. (1), Tóth B. (1), Horváth A. (-).

Páli Gábor: Két vereséggel a hátunk mögött győzni szerettünk volna ezen a mérkőzésen. Ennek megfelelően jól is kezdtük a találkozót és 18-7-re elhúztunk. Az viszont nyívánvaló volt, hogy ilyen könnyen nem fogjuk megnyerni a mérkőzést, s ellenfelünk a második negyedben bizonyította is ezt. A félidei kétpontos hátrány megkongatta a vészharangokat nálunk és szerencsére sikerült egy nagyot szorítani a védekezésünkön, aminek köszönhetően meg tudtuk nyerni a meccset. Rendkívül fizikális volt a találkozó, amihez sikerült alkalmazkodnunk. Ez pedig a fejlődésünk szempontjából rendkívül fontos. Kékesi Kristóf a mai napon extrát ment, de Szecsei és Tóth védekezését is ki kell külön emelni ezen az estén. Gratulálok a fiúknak a férfias győzelemhez, ellenfelünknek pedig további sok sikert a bajnokságban.