U11/C: 1. forduló
Újpest-MT/C – Ziccer Bocsok 32-56 (8-12, 14-16, 10-6, 0-22)
2020.10.18., vasárnap, 16:00 – Budapest, Darázsfészek Kosárlabda Csarnok
Zsíros Akadémia Kőbánya/Harmat – Újpest-MT/C 38-33 (6-2, 15-13, 8-12, 9-6)
2020.10.18., vasárnap, 17:20 – Budapest, Darázsfészek Kosárlabda Csarnok
Surmann Péter: Egy nagyon fiatal csapattal kezdtük meg a szereplésünket, ahol a legtöbb gyermek most játszotta az első mérkőzését! Ettől függetlenül csak a bemelegítés alatt éreztem kisebbfajta izgulásokat, ami természetes velejárója az egésznek. De amint feldobták a labdát harcosan és bátran vetettük bele magunkat a játékba! Egy Nálunk valamivel idősebb csapat ellen a 3.negyedig fej-fej mellett mentünk, már voltak gyönyörű egész pályás egyéni megoldásaink és szép összjátékaink is, de végül elfáradtunk és ellenfelünk megérdemelten nyert.
A második mérkőzésünkön, habár közvetlenül az első meccsünk után játszottunk pihenő nélkül, csak minimálisan érződött a fáradtság. Az első meccsen mutatott játék annyira felbátorította a Gyerekeket, hogy szinte az utolsó percig volt győzelmi esélyünk a mérkőzésen! Végül azonban ha pár ponttal is, de ellenfelünk nyerte meg a mérkőzést.
De ez jelenleg Nekünk nem erről szól. Hanem arról, hogy elkezdtük a közös meccsezéseket, hogy jól érezzük Magunkat, hogy ebben az edzéshiányos időszakban gyakoroljunk és hogy fejlődjünk! Mindennek eleget téve egy jó hangulatú családias napot zártunk ahol nagyon megdicsértem a Gyerekeket, mert annak ellenére, hogy sokaknak az első meccseik voltak bátran és ügyesen kosaraztak, aminek eredményeképpen mindkét meccsen 30 pontnál többet dobtunk, melyet nagy dolognak tartok! Folytatjuk tovább a megkezdett munkát!