U11: Két győzelem a második fordulóban

A Kenguru Kupa 2. fordulójában az erősebbik csapatunk a C-csoportban lépett pályára, s ha már pattogott a labda, akkor a lila-fehér apróságok mindkét meccsüket megnyerték és feljutottak a B jelű hármasba.

KENGURU KUPA – 2. forduló
Surmann Péter: Mentálisan és fizikálisan is nagyon jó állapotban érkeztünk meg a kenguru fordulónkra. Ennek eredményeképpen elképesztő nagyot játszottak a Gyerekek az első pillanattól kezdve. Folyamatosan magas szinten védekeztünk, amiből sok könnyű kosarat szereztünk nagyon jó százalékban ha ez nem sikerült, akkor pedig pontos, precíz játékkal bontottuk le ellenfelünk felállt védelmét.
Nagyon magabiztosak voltunk egész délután, mely 2 győzelmet és a B csoportba való feljutást eredményezett Nekünk. Nagy öröm volt Nekem látni a Gyerekeket, ahogyan éretten, tudatosan és okosan kosaraztak úgy, hogy közben minden percét élvezték! Számomra ezekért a pillanatokért éri meg edzősködni! Büszke voltam a Gyerekekre, várjuk izgatottan a további folytatást!
Dolgozunk tovább! Hajrá Tigrisek!!