U12/A: 1. forduló

Óbudai Kaszások/B – Újpest-MT/A 26-33 (5-4, 8-8, 9-14, 4-7)
2020.10.10., szombat, 14:30 – Budapest, Zrínyi Miklós Gimnázium

Újpest-MT/A – MAFC Heisler 16-43 (0-15, 9-12, 7-2, 0-14)
2020.10.10., szombat, 17:30 – Budapest, Zrínyi Miklós Gimnázium

Surmann Péter: Régóta vártunk már erre a napra, hogy meccseket tudjunk játszani, de sajnos az elején elég pontatlanul kezdtünk és ugyan a helyzeteink megvoltak mégsem tudtuk bedobni azokat! Ellenfelünknek meg látszólag minden beesett, de mondtam is a Gyerekeknek, hogy ha nem dolgozunk meg érte a szerencse is elpártol mellőlünk! Az első félidő utolsó másfél percéig kellett várnom amikor is azt láttam amit a Csapatomtól látni szerettem volna:CSAPATJÁTÉK. Ebben a rövid időszakban 3 gyönyörű támadásból szereztünk 6 pontot amivel vissza is jöttünk a mérkőzésbe! Onnantól kezdve viszont így tudunk továbbjátszani aminek köszönhetően győztesen távoztunk az első meccsről!
Viszont a második mérkőzésünk eleje nem úgy sikerült ahogyan szerettük volna és ellenfelünk átrobogott rajtunk abban az időszakban! Egyébként emiatt el lettem volna keseredve, ha utána nem azt látom amit láttam mégpedig: rendeztük magunkat, nem adtuk fel, harcoltunk a nehéz körülmények ellenére, a 3.negyedet meg is nyertük és ugyan elveszítettük a mérkőzést, de emelt fővel pozitív hangulatban zártuk a napot!
Összességében láttam sok olyan dolgot amiket már edzéseken gyakoroltunk nagy örömömre,azonban a rövidzárlatokból tanulnunk kell! Elégedetten és a Gyerekeket megdícsérve mentem haza este, mert hasznos napon lettünk túl, meccset is nyertünk, volt rossz periódusunk is, tehát a sport sava borsával találkoztunk az első fordulós meccseink során!
Dolgozunk tovább!