U12/A: 4. forduló
Újpest-MT/A – Vasas Bolhák 28-53 (4-14, 4-11, 16-10, 4-18)
2021.01.23., szombat, 09:00 – Budapest, Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok
Zsíros Akadémia Kőbánya/B – Újpest-MT/A 33-44 (7-16, 10-11, 5-11, 11-6)
2021.01.23., szombat, 10:30 – Budapest, Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok
Surmann Péter: Kifejezetten figyelmetlenül kezdtük meg a gyermek bajnokság negyedik fordulójában a szereplésünket. Hiába beszéltük meg az öltözőben hogy mikre kell figyelnünk és mit szeretnénk gyakorolni, csak nem tudtuk pontosan megcsinálni amit elterveztünk. Sajnos az első félidő így csordogált le és nagy hátrányba kerültünk. Félidőben mondtam a Gyerekeknek, hogy baj nincsen viszont a második félidő meg fogja határozni Csapatunk karakterét. Hogy küzdünk vagy beletörődünk! Legnagyobb örömömre az első valósult meg. Elkezdtünk végre darálni és bátran tette Mindenki a dolgát, aminek következtében ugyan a mérkőzést nem sikerült megfordítanunk, de kellő önbizalmat szereztünk a második mérkőzésünkre. Ahol is egy jó rajtot követően végig kontrollálva hagytuk el győztesen a pályát. Járt a labda, volt koncentráció és összpontosítás és védekezésben is tudtunk javulni az első meccsünkhöz képest! Összességében hasznos fordulón vagyunk túl, ahol is a lejátszott 8 negyedből haton azt láttam amit szerettem volna, az első kettő negyedből pedig tanulnunk kell és tanulni is fogunk! Gratulálok a Gyerekeknek, mert amikor Magunknak megástuk a gödröt fel tudtunk állni belőle ami az igazi sportolók ismérve!! Dolgozunk tovább!