U14/B: 3. forduló

Herceghalmi Tigrisek – Újpest-MT/B 52-77 (6-16, 21-21, 15-14, 10-26)
2020.12.05., szombat, 11:00 – Budapest, Tungsram Sportcsarnok

Surmann Péter: Sajnos a serdülő 3. fordulónkban csak egy mérkőzést tudtunk játszani mivel első ellenfelünk a koronavírus okozta helyzetben vissza kényszerült mondani a bajnokságot. De ez mit sem vett el a következő mérkőzéshez való lelkesedésünkből! A mérkőzés előtt mondtam a Gyerekeknek, hogy egyetlen célja lesz a mai mérkőzésnek az pedig a VÉDEKEZÉS. Mert abban le vagyunk maradva a korosztályi élcsapatokhoz képest! Ennek megfelelően kezdtük is a mérkőzésünket, szigorú és nyüzsgő védekezéssel 6 pontot kapva az első negyedben! Ezután azt gondoltuk vége van a meccsnek és a következő 2 negyedben totális pontháborúba mentünk bele ahol is a védekezés, mint olyan nem létezett vagy csak kevés Gyermeknél! Az utolsó negyedre újfent tudtunk szigorítani hátul, aminek következtében magabizotsan nyertük meg az utolsó serdülő meccsünket az évben! Láttam nagyon szép periódusokat, de láttam kevésbé szépeket is, de ez természetes, hiszen még sok mindent kell megtanulnunk amihez idő kell! Gratulálok a Gyerekeknek a mérkőzésen látottakért és várjuk a jövő évi folytatást is! Addig meg dolgozunk tovább!