
MérkőzésU14
U14/B: 6. forduló értékelése
A legutóbbi fordulónk során is hasznos meccseket tudtunk játszani U13-as Csapatunkkal és értékes tapasztalatokkal gazdagodtunk, amelyből építkezni tudunk a jövőt illetően.
Ipacs Donát: Az első mérkőzésen sajnos nem voltunk egy súlycsoportban az idősebb ellenfelünkkel. Kicsit álmosan kezdtünk, viszont a harmadik negyedben csökkenteni tudtuk a két csapat közötti pontkülönbséget amiért megdicsértem a Gyerekeket,mert nem adtuk fel a mérkőzést.
A második összecsapáson már bizakodóbb voltam, mivel legutóbb ezzel az ellenfelünkkel egy igen szoros mérkőzést játszottunk. Így volt ez most is. 30 percen keresztül jól játszottunk, viszont a harmadik negyed holtpontján nagyon nehezen tudtunk átlendülni. Dolgozni fogunk, hogy a mérkőzés egészén megfelelően tudjunk koncentrálni.Köszönöm a Gyerekeknek a sok befektetett munkát az idő Nekünk dolgozik!Várjuk a folytatást!
Hajrá Tigrisek!