
U16: Dudaszós triplával kaptunk ki a Harasztitól
Egy utolsó másodpercben esett kosárral vesztette el kadet csapatunk a hazai pályás veretlenségét a Kiemelt Bajnokságban.
Kiemelt Kadet Bajnokság
C-csoport
Újpest-MT/A – DMTK/A 73-74
(18-23, 24-25, 22-8, 9-18)
Újpest-MT: Schmidt Á. (29/9), Barabás B. (18), Békési B. (12/3), Koczur K. (4), Szentgyörgyi Zs. (4), Gyöngyösi T. (2), Lückl Zs. (2), Nagygyörgy Z. (2), Antal Zs. (-), Barta Zs. (-), Kadlecovits G. (-), Küri M. (-).
Dudás József: Bár ellenfelünk az utolsó másodpercben elengedett triplával nyerte meg a mérkőzést, mégis azt kell, hogy mondjam, megérdemelten győztek. Négy negyedből hármat megnyertek, az utolsó 5 percet 15-6-ra hozták. Több energiájuk maradt a végjátékra, amiben mi teljesen elfáradtunk, köszönhetően annak, hogy a 15. perben már 16 pontos hátrányunk volt.
Az első negyedben nem találtuk a védekezésben a ritmusunkat, emiatt a támadásainkban is nagyon bizonytalanok voltak. A padról sem sikerült plusz energiákat a pályára vinni. A második negyed feléig csak arra fókuszált csapatom, hogyan tud kosarat dobni az ellenfélnek. Sajnos ekkorra már tetemes 16 pontos hátrányba kerültünk és ellenfelünk lendületben volt. Az időkéréssel meg tudtuk törni a csoportunk lista vezetőjének dominanciáját, védekezésünk átvariálásával pedig összeálltunk hátul, ami ritmusba hozta támadásainkat. A félidőre már csak 6 pontos volt a hátrányuk, a harmadik negyed végére már mi vezettünk 8 ponttal. Sajnos ez a fordítás teljesen felemésztette a tartalékainkat, és a hajrában már nem tudtuk kontrollálni a történteket.
A mérkőzés elején azt kértem a csapattól, hogy a vasárnapi mérkőzés hibáin próbáljunk meg javítani. Ezt Schmidt Áron tette a legjobban, akinek a védekezése feljavult, támadásban meg szinte nem tudott hibázni. Így Ő lett az MVP! Mind a két csapatnak gratulálok, nagyon jó mérkőzést játszottunk.