U16: Három negyed megnyerése is kevés volt…

A visszavágó is remek mérkőzést hozott két csapat között. Fiaink három játékrészt is meg tudtak nyerni, azonban a végjátékra elfogytunk, így a nyírségiek örülhettek.

Hat nappal ezelőtt Budapesten 8 pontos nyíregyházi győzelem született, így a lila-fehéreket fűtötte a visszavágás lehetősége a nyíregyházi visszavágón. Békési kosarával indult a mérkőzés, majd Barabás és újfent Békési kosarak következtek. 7-5-ös újpesti vezetést követően a hazaiak egy 7-0-ás futással jelezték, hogy ezúttal is nyerni akarnak, ám a negyed utolsó két percében Richter 9 pontjának köszönhetően tíz perc után 16-14-re a vendégek vezettek.
A második negyed első percében villám rajtot vett az Újpest! Előbb Schmidt Balázs és Richter kosaraival egy újabb 7-0-ás futást csináltak, majd Elek duplájára vendég oldalon Bartha válaszolt egy sarok hármassal (18-29). Ekkor úgy tűnt, az Újpest kézben tartja a mérkőzést, ám a negyed végén hazai oldalon Németh villant és 2-2 triplájára, valamint duplájára nem sok pont jött válaszul, így az előnyünk 7 pontra olvadt.
A fordulás után Németh újabb két duplával szűkítette a különbséget, amire a Békési-Richter duó 16 ponttal válaszolt ebben a negyedben, 64-51-re alakítva az állást. Az utolsó tíz percre azonban elfogyott a lila-fehér “kakaó”. Ellenfelünk pedig a Németh-Elek duónak köszönhetően ledolgozta 13 pontos hátrányát és 73-73-nál meg is tudta fordítani a mérkőzést. Sajnos újpesti részről ebben a periódusban nagyon sok egyéni hiba érkezett, melynek eredményeképp eladott labdák sorát írhatták be a statisztikába. A vége 7 pontos vereség, és egy rendkívül hasznos mérkőzés, mely mindkét fél fejlődését szolgálta.

Páli Gábor: Csalódott voltam a lefújás után a végeredményt illetően, mert három negyeden keresztül hatalmas munkát tettek le a pályára a fiúk. Sajnos az utolsó negyedre fejben mérhetetlenül elfáradtunk, melyet ellenfelünk két játékosa kihasznált, így megérdemelten nyert. Ugyanakkor nagyon is elégedett voltam a látottakkal, mert a játék több szegmensében is sokat fejlődött a csapat! A mai meccsen igazi csapatként dolgoztak a fiúk, és egy közös célért küzdöttek. Gratulálok a fiúknak! Előbb-utóbb ezek a típusú meccsek át fognak billenni…