U16: Vereség Salgótarjánban

Megkezdte szereplését U16-os csapatunk a Kiemelt Bajnokságban. A salgótarjáni kirándulás ezúttal vereséggel zárult, azonban a vezetőedző bizakodó a folytatást illetően.
Kadet Fiú Kiemelt Bajnokság C-csoport
Beszterce KK – Újpest-MT 86-73
(18-16, 27-25, 18-13, 23-19)
Csapat: Schmidt Á. (24), Békési B. (13), Barabás B. (12), Nagygyörgy Z. (7), Szentgyörgyi Zs. (6), Kadlecovits G. (4), Küri M. (3/3), Antal Zs. (2), Lückl Zs. (2), Gyöngyösi T. (-).
Dudás József: Nagyon jó iramú és izgalmas mérkőzésen vagyunk túl. Végig nagyon közel voltunk ellenfelünkhöz, de most még a Salgótarjániak jobbak voltak minden negyedben néhány ponttal.
Összességében elégedett vagyok a látottakkal, hiszen az első selejtező óta eltelt időszakban is látható a csapat fejlődése. Amiben viszont még nagyon sokat kell fejlődnünk az a koncentráció. Kimaradt kb 20 üres ziccer, 15 büntető, és volt 25 eladott labdánk is. Ezeken a mutatókon mindenképpen javítanunk kell, hogy mérkőzéseket tudjunk nyerni a főtáblán. MVP: Lückl Zsombor, aki újfent felszántotta a pályát, és hozzáállásával példát mutatott a csapattársainak.