U18: Győzelem Veszprémben

Győzelemmel tért haza U18-as fiú csapatunk Veszprémből, miután magabiztos játékkal 76-59-re nyert az idén még nyeretlen VUKE otthonában.

A mérkőzést megelőzően az Újpest egyik korosztályos futsal csapata mérkőzött meg a helyiekkel, akik simán győzték le a lila-fehéreket. Reméltük, hogy ránk nem ez a sors fog várni, és tettünk is azért, hogy ez ne következzen be. A Kékesi-Tárkányi duó az első negyedben 19 pontig jutott, így magabiztosan 23-12-re vezettünk az első negyed után. A folytatásban Perlaky triplájára Vukasin válaszolt egy hármassal, majd a 15. percig konzerválódni látszott a két csapat közti különbség. Aztán a padról beállva Horváth Attila három bedobott triplájával elrugaszkodtunk ellenfelünktől, és 45-32-es előnnyel fordulhattunk a második félidőre.
Ezúttal nem maradtunk bent az öltözőben a harmadik negyed kezdetén, sőt a negyed közepére Major vezetésével 20 pont fölé is tornásztuk a különbséget. A végén 17 ponttal 76-59-re nyertünk, mely megérdemelt lila-fehér győzelem!

Páli Gábor: Egy nappal a Budaörs elleni vereség után szerettünk volna javítani a Veszprém otthonában. Erre megvolt minden esélyünk, mivel hazai pályán korábban már legyőztük őket. Szerencsére Kékesi vezérletével a csapat ott folytatta, ahol előző nap abbahagyta, így egy jó első és harmadik negyednek köszönhetően megnyertük a mérkőzést. Jó látni, hogy egy-két játékosunk komolyan kezd kopogtatni az U20 és az NB1 kapuján. Remélem, át is fogják tudni ugrani a küszöböt is…