U18: Győzelemmel fejeztük be a szezont
A Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia B csapata elleni győzelemmel zárta a junior bajnokságot az Újpest-MT csapata, miután az utolsó bajnoki mérkőzésen 89-57-re nyert a baranyaiak ellen.


A Covid-19 vírus miatt a rájátszás harmadik fordulójából elhalasztott mérkőzésen a csoport második helye volt a tét. Az már korábban biztossá vált, hogy a MEAFC csapatát már senki sem tudja utol érni, újpesti részről viszont a pécsi idegenbeli 19 pontos siker után elvárható eredményvolt a második hely megszerzése.
Jól is kezdték a mérkőzést a lila-fehérek. Sassupe és Kékesi pontjaival 5-0 volt a második percben. A folytatásban aztán Egédi tripláival tartani tudta a lépést a pécsi csapat, így az első negyed végére nem alakult ki nagy különbség. A folytatásban aztán a hazaiak védekezése feljavult, melynek eredményeképp egy 12-2-es futással megléptek ellenfelüktől (30-16). A vendég időkérés nem sokat változtatott a játék képén. A Tigrisek egy újabb 13-3-as futással jelezték, hogy ezen a meccsen mindenképp győzni akarnak. A félidő végére kozmetikázni tudta a különbséget a pécsi csapat, így a szünetre 45-26-al vonulhattak a csapatok.
A harmadik negyed elején úgy tűnt rendezte sorait az akadémia, mely egy 6-2-vel nyitott, ám ezt követően a negyed végére az Újpest eldöntötte a mérkőzést. A folytatásban ugyanis egy 23-6-os hét percet produkáltak, s így a záró felvonásra 70-38-al fordulhattak a felek.
A záró tíz perc 19-19-es döntetlent hozott, a lila-fehérek pedig megérdemelten nyerték meg a találkozót, s ezzel a 25. helyen fejezték be a bajnokságot.
Páli Gábor: Gratulálok a fiúknak a mai győzelemhez. Egy nagyon nehéz év áll mögöttünk, melyből ha egy kicsit szerencsésebbek vagyunk, akkor akár egy országos döntő is össze jöhetett volna. De mivel a sportban nincsen ha, így csak a 25. helyen zártunk. Úgy gondolom, a vírus ellenére csapat szinten és egyénileg is rengeteget fejlődtünk, ami jó előjel lehet a következő két-három évre nézve az u18 és u20-as bajnokságban is.
A Rátgéber Akadémia elleni mérkőzésre visszatérve, úgy gondolom, szépen dolgoztunk. Majdnem az egész meccsen működött a védekezésünk (különösen a két középső negyedben 52-24!), támadásban pedig sok szép dolgot csináltunk. Kékesi ezúttal is a mezőny legjobbja volt. Mellette azonban még sokat tudtak jó teljesítményt felmutatni. Sassupe Tárkányi és Richter védekezésben, Major pedig támadásban jeleskedett.
Az u18-as szezonnak tehát vége. A munka viszont még kitart június elejéig, mivel a csapatból többen is feljátszanak az u20-as csapattal, akiknek még 9 találkozójuk hátra vana Regionális Felnőtt Bajnokságban.