U18: Lezárult egy 11 mérkőzéses nyeretlenségi sorozat
Négy kadett játékossal kellett megerősíteni a junior csapatunkat ahhoz, hogy a mérkőzésre ki tudjunk állni. Ráadásul a csapat vezetőedzője is lebetegedett az utolsó pillanatban.
Dudás József: Az első negyedben még nem volt meg az összhang az átforgatott csapatszerkezet miatt, de a 2. negyedtől már tökéletesen egymásra talált a csapat. Fokozatosan átvettük a meccs irányítását, és gyakorlatilag végig kontroláltuk a mérkőzést.
4 negyeden keresztül egészpályán hajtottuk a Veszprémieket, amibe rengeteg hiba csúszott. 36 büntetőt dobott rá az ellenfelünk, amivel sokáig meccsben tudtak maradni, de a végére a rájuk helyezett nyomás meghozta a gyümölcsét. Juniorjaink előtt le a kalappal, mert hatalmas alázattal segítették a kisebbjeink munkáját, melynek eredménye ez a győzelem, ami egy 11 mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatot zárt le.
Köszönjük szurkolóinknak, hogy idegenben is hazai pálya érzetet biztosítottak számunkra. Mind két csapatnak gratulálok, nagyon tanulságos mérkőzést játszottunk.