HírekMérkőzésU20
U20: Átrobogtunk a Miskolcon
Az U20-as bajnokság Zöld csoportjának 3. fordulójában ismét hazai pályán szerepeltek a lila-fehér fiatalok. Ezúttal a MEAFC-Miskolc csapata volt az ellenfél.
A mérkőzés Tóth triplájával indult, majd 7-7 után Rákosi és Orliczki dupláival négy ponttal meglépett a Miskolc (7-11), ám a hatodik perc végére Meződi négy pontjával visszavettük a vezetést (16-13). A nyolcadik percig nem nagyon változott a különbség (23-17), azonban az utolsó kettő perc fergeteges újpesti rohamot hozott, mely egy 19-2-es futással zárult.
A második negyed tehát 42-19-ről indult és 69-32-vel zárult. Ez a 12 perces szakasz pedig el is döntötte a mérkőzést.
A második félidőben mindkét csapatnál a rotálás volt előtérben, itt pedig kijött az, hogy az újpestiek hosszabb kispaddal rendelkeztek. A vége 122-52-es hazai siker, mellyel csapatunk vezeti a tabellát.
Páli Gábor: Nehéz mérkőzésre számítottam, mert a Miskolc jól felépített csapat, az elmúlt években pedig az utánpótlás meccseken rendre kikaptunk tőlük.
Az első nyolc perc a várakozásoknak megfelelően alakult. Aztán az utolsó két és fél percben egy 19-2-es futást csináltunk, amivel húsz pont fölé ment a különbség.
A tavalyi szezonban már néhányszor előfordult, hogy hasonló első negyedet produkáltunk, ám ebben a meccsben 23-17-ig nem volt benne… A folytatásban is remekül védekeztünk, és végig fent tudtuk tartani azt, így megérdemelten nyertünk.
Kiemelendő teljesítmény a 33 gólpasszunk, továbbá, hogy hét játékosunk is 10 pont fölé jutott. A meccs legjobbja Meződi Patrik volt, aki 18 perc alatt 15 pont, 10 szerzett labda és 33-as Val teljesítményt produkált.
Következő mérkőzés
2021. október 17. vasárnap 15:00
Atomerőmű KSE Bonyhád – Újpest-MT







