U20: Az egri várat is bevettük…

Az utolsó negyedig szoros mérkőzésen végül magabiztosan nyert U20-as csapatunk az Eger elleni derbin.

Egyenlőre még Varga Balázs nélkül lépett pályára a győztes NB1-es meccs után az U20-as csapatunk Egerben, ahol a tabellán negyedik helyen álló hazaiak fogadták az élen álló Tigriseket. A két csapat között egyetlen vereség volt a különbség csupán, így nagy téttel bírt a találkozó, mivel, ha nyernek az egriek, utolérik az Újpestet. Míg a lila-fehérek egy vereség esetén lépéshátrányba kerülnek a Budafok-Vásárhely párossal szemben.
A mérkőzés hazai részről Csomor kosarával kezdődött, melyre Zeve és Pollák azonnal válaszolt. A 6. percben Mondi kosarával öt ponttal megléptek az egriek, ám Ipacs Donát dupla-tripla kosaraival két támadás alatt egyenlítettünk. A negyed végén Bíró Botond sikeres közelijével egy pontos előnnyel zártak a hazaiak.
A második negyed Pollák triplájával és újpesti vezetéssel indult, majd a 15 percben Pollák újabb triplájával már négy pont volt az újpesti előny. Az első félidőt Micev Nikola sikeres közeli dobása zárta, mellyel kialakult a 36-39-os félidei vendég vezetés.
A harmadik negyed első perceiben a mostanában rendre jól játszó Fülöp Áron kosaraival tíz pontra növelte a vendégek előnyét (40-50), melyet a negyed végéig sikerült megőrizni (52-62). Ami az Újpest erősségét illeti, ebben a negyedben hat játékosuk is pontokat dobott.
A záró felvonásban a centerjátékunk biztosította be a győzelmet. Ebben a játékrészben a 16 szerzett pontunkból 14-et a Balogh-Francia-Grkovic-Ipacs négyes jegyzett!
Összességében: A győzelem kulcsa ismét a védekezésben rejlett. Jó néhány szerzett labdát tudtunk gyors kosárral befejezni, ami demoralizálta az ellenfelet.

Páli Gábor: Először is szeretnék gratulálni az Egernek! A mai mérkőzésből kihozták a maximumot. Másodszor gratulálok a saját játékosaimnak a győzelemhez, és ahhoz is, hogy képesek voltunk egy ilyen szoros, jó meccsen is végig higgadtak maradni és begyűjteni a kettő pontot.