U20: Győzelemmel hangoltunk a rangadóra
A Vásárhely elleni vereséget követően hazai pályán magabiztos győzelemmel hangoltunk az Óbudai Kaszások elleni idegenbeli rangadóra.



A Vásárhely elleni fájó vereség után javítani szerettünk volna a Pápa ellen. Ezen a mérkőzésen pihentettük Varga Balázst, azonban így is esélyesek voltunk a találkozó megnyerésére.
Fülöp Áron kosaraival kezdtük a mérkőzést (7-2), a 7. percben pedig már 23-13-ra vezettünk. Az első negyedben több elkerülhető kosarat is kaptunk, így a negyed végén 29-20 áll az eredményjelzőn. A folytatásban szigorítani kellett a védekezésen, melyet sikerült megfelelően megvalósítanunk, így a félidőben 55-33 volt az állás a javunkra.
A folytatásban továbbra is 12-es rotációval játszottunk, így mindenkinek volt lehetősége, hogy hozzá tegyen a mérkőzéshez és bizonyítson is. A Francia-Grkovic-Rausch-Zeve négyes szépen élt is ezzel, és jó játékkal járultak hozzá a csapat teljesítményéhez.
Páli Gábor: Varga Balázs nélkül is szerkezeti fölényben voltunk a Pápával szemben, azonban a mérkőzést mégsem magas szerkezetben kezdtük. A mérkőzésen folyamatos rotáció mellett több taktikai részt is ki tudtunk próbálni több-kevesebb sikerrel, azonban összességében jól muzsikáltunk ezen a napon. Az első negyed védekezésével nem voltam elégedett, mert több olyan kosarat is kaptunk, ami elkerülhető lett volna egy kicsit magasabb szintű koncentrációval. Azonban a második negyedtől sikerült ebben is javulnunk, ugyanakkor támadásban végig fenn tudtuk tartani a megfelelő hőfokot.
Örülök, hogy a Francia-Rausch-Zeve hármastól végre olyan teljesítményt láttam, amire lehet építeni. Mellettük a Fülöp-Grkovic-Pollák hármas ismét húzóembereknek bizonyultak.
Következik a 2020-as év utolsó mérkőzése az Óbudai Kaszások ellen. Keményen készülünk és megpróbáljuk azt az idegenbeli meccset is behúzni.