U20: Nagyszerű győzelem a juniorokkal kiegészülve

Az U20-as bajnokság 23. fordulójában a Győri KC látogatott a Megyeri útra. A koronavírus által megtizedelt lila-fehérek csapatának fele U18-as játékosokból állt, így nem feltétlen a hazaiak voltak a mérkőzés esélyesei.

Koronavírus fertőzés gyanúja miatt elővigyázatosságból önkéntes karanténba került a 17 U20-as korosztályú játékosból 12, így csak 5 állt rendelkezésre a Győr elleni mérkőzésre. Így az U18-as csapatból hoztunk fel 5 játékost azért, hogy rendes körülmények között tudjuk játszani. Így tehát a meccsen három újoncot is avattunk Nógrádi Ádám, Sassupe Norbert és Turai Noah személyében.

Rendkívül jól indult a találkozó. A negyedik percben már 8-0 volt nekünk, a játékrész végén pedig 24-15-re vezettünk. A tíz pontos előnyünk állandósulni látszódott a folytatásban is. A juniorjaink beforgatása sem jelentett gondot, mindenki szépen hozzá tudta tenni a magáét a játékhoz. A félidő végén ugyan egy eladott labda után Friedl triplájával hat pontra megközelítettek bennünket a vendégek, de így is elégedettek lehettünk a játékunkkal.
A folytatásban a Varga-Grkovic kettős kosaraival ismét tíz pont fölé tornáztuk a különbséget. Az olló pedig szépen lassan tovább nyílt, s harminc perc játék után 16 pontos előnyünk volt. A záró játékrészben Grkovic újabb négy pontjával már 71-51 volt az állás és a lényegi kérdés el is dőlt. A vége 91-69-es megérdemelt győzelem!

Surmann Gábor: Gratulálok a srácoknak! Nehéz helyzetben bizonyították, hogy helyén van a szívük. Védekezésben és támadásban is kontroll alatt tudtuk tartani a labdát, igaz ez úgy is, hogy magunkhoz képest rengeteg eladott labdánk volt. Örülök, hogy három újoncot is avattunk, és közülük Sassupe a szezon egyik legjobb meccsét játszotta.