U20: Tartalékosan is helyt álltunk
Újabb rangadót játszott U20-as csapatunk, mely a Kovid vírus miatt alaposan felforgatott összeállításban próbálta meg felvenni a versenyt a teljes kerettel érkező Vásárhely ellen.



A lila-fehéreknek továbbra is nélkülözniük kellett Páli Gábor vezetőedzőt és Pollák Árpád csapatkapitányt is, valamint még 5-6 olyan játékost, aki az aktív rotáció tagja. Így hát nem mondhatni, hogy könnyű dolga lett volna Surmann Gábornak a rangadón. Mindezek ellenére az első félidőt méltán nevezhettük rangadónak, mivel a két csapat fej-fej mellett haladt előre, olykor látványos megoldásokat produkálva!
Zeve kosarával és Jenei sikeres büntetőivel indult a mérkőzés, majd Kozma triplájával a vendégek is megkezdték a pontgyártást. A pontgazdag első negyed után (23-23) a másodikat is jól kezdtük. Major sikeres hárompontosa, majd ziccere után 5 ponttal megléptek a hazaiak. A 14. percben Varga triplájával egyenlített, majd Acimovic duplájával át is vette a vezetést a Vásárhely. A félidő utolsó két perce kosár nélkül telt, így 38-36-os vendég vezetéssel mehettek az öltözőbe a csapatok.
A harmadik negyedben aztán ritmust váltott a Vásárhely és gyorsan tíz pontos előnyre tett szert, melyet nagyrészt az ebben a negyedben elsüllyesztett 5 triplájuknak is köszönhetnek. Varga ekkortájt igazi vezére volt a vendégeknek. A záró felvonásban a hazaiak még egy utolsó próbát tettek annak érdekében, hogy szorossá tegyék a végjátékot, ezt viszont szépen kibekkelte a Vásárhely, így megérdemelten nyerte meg a rangadót.
Surmann Gábor: Az első félidőben mutatott játékunkra felettébb büszke vagyok, ugyanis a megtizedelt csapatunkkal is egált játszottunk a teljes kerettel játszó Vásárhely ellen. A harmadik negyedben sajnos az open dobásaink rendre kimaradtak, míg az ellenfél öt triplát is bedobott, ezt pedig már nem tudtuk kompenzálni. Ettől eltekintve dicséret illeti a csapatomat, mert végig küzdöttek és nem adták fel egyetlen percre sem a találkozót.
Jól sikerült Balogh Attila visszatérése, valamint ki kell emelnem Major Péter dupla-dupláját (10 pont, 11 lepattanó), ami megsüvegelendő teljesítmény a junior korú játékostól.