U20B: Győzelemmel kezdtünk a felnőttek között

Nagy csatát hozott a Regionális Felnőtt Bajnokságban először pályára lépő U20-as csapatunk és a már rutinosnak számító MAFC-MARTOS mérkőzése. A találkozót az utolsó másodperces kosárral nyertük meg 80-78 arányban.

Beszámoló: Az Egyesületünk majd egy évtizede elkezdett építkezésének köszönhetően mára eljutottunk oda, hogy komplett utánpótlással és felnőtt NB1-es csapattal rendelkezünk. Ennek eredményeképp pedig az U18-ból kiöregedő játékosainknak az U20-as bajnokságban tudunk tovább versenyzési lehetőséget biztosítani. Ez pedig kulcs szerepet játszik abban, hogy a fiatalokat esélyünk legyen beépíteni az NB1-es csapatunkba. Kerestük a lehetőségét annak is, hogy miként tudnánk versenyeztetni ezen játékosainkat a felnőttek között, hogy még jobban elősegítsük a fejlődésüket, s így elindultunk a Regionális Felnőtt Bajnokságban, mely az NB2 előszobája is egyben.
Az első ellenfelünk rögtön egy patináns csapat, a MAFC-MARTOS volt, akik 1976 óta szerepelnek a különböző szintű bajnokságokban, s egyik legnagyobb sikerük a 2004-es Magyar Kupa győzelem volt. A fiataljainknak tehát fel volt adva a lecke, hogy megmutassák, igenis van helyünk ebben a ligában.
Pollák Árpádot és Varga Balázs, valamint a sérült Jenei Koppányt is nélkülöznünk kellett, s az elején némileg éreztük is a hiányukat. Továbbá az első negyedben szoknunk kellett a kemény test-test elleni ütközéseket, melyeket az U18-as vagy U20-as mérkőzéseken esélyünk sem volt megtapasztalni. Szerencsére keményen bele álltunk ezekbe az ütközésekbe, s egy idő után kivívta néhány játékosunk az ellenfél tiszteletét is.
Az első negyedben összeszedett 5 pontos hátrány biztató volt, s a folytatásban is törekedtünk arra, hogy látótávolságon belül maradjunk. A félidő végén Fülöp Áron két triplájával (a második egy buzzer tripla volt) pedig már nálunk volt az előny (34-35)!
A második félidő is hatalmas fizikai csatát hozott, mely talán ezúttal az ellenfelünk őrlődött fel jobban és pontozódott is ki, míg nálunk a Balogh-Francia-Grkovic-Ipacs négyes elosztva a faultokat folyamatosan játékban tudott maradni. A mérkőzés utolsó néhány másodperce izgalmasra sikeredett. 5,6 másodperccel a vége előtt egy oldalvonali bedobásnál hatalmas hibát vétettünk, melyből az ellenfél egyenlíteni tudott, majd az időkérésünk után Tóth Barnabás utolsó másodperces kosarával megnyertük a mérkőzést.

Páli Gábor: Nagyon vártuk már, hogy a felnőttek között is pályára léphessünk. Az elmúlt két és fél hónapban az U20-ban már bizonyítottuk, hogy nem vagyunk rosszak, azonban felnőttek ellen játszani már más kávéház. Ami számomra nagyon nagy pozitívum volt ezen a mérkőzésen, hogy a játékosaim nagy része fejben fel tudott nőni a feladathoz. Tiszteltük az ellenfelet, de nem feltartott kézzel mentünk a parkettre, hanem az utolsó másodpercig küzdöttünk.
Pollák Árpi hiányában Fülöp Áron vette át a karmesteri pálcát, és 34 perc alatt dupla-duplát teljesített (17 pont, 10 lepattanó, 7 gólpassz, 30 IBM), amivel kiemelkedett a mezőnyből. Mellette Grkovic Marko teljesített még átlagon felül (21 pont, 4 lepattanó, 4 szerzett labda, 22 IBM).
Azonban nem szabad elfeledkezni a csapat többi tagjáról sem, mert ez a győzelem igazi csapatmunka volt. Dolgozunk tovább és várjuk az újabb kihívásokat! Hajrá Lilák!