Recap
Az NB2 Közép A csoport 29. fordulójában lejátszottuk utolsó hazai mérkőzésünket, ahol a Pilis Basket volt az ellenfél.
A tabella 14. helyén álló ellenfelünk megilletődötten kezdte a találkozót, ennek köszönhetően 13-3-as újpesti előnynél időt is kellett kérniük. A folytatásra Juhász Bence vezérletével 17-13-ra sikerült is felzárkózniuk, a negyed végén pedig 22-15 állt az eredményjelzőn. A második negyed közepéig konzerválódott a különbség, majd egy 14-0-ás futással 44-26-os újpesti előnnyel fordulhattak a csapatok. A harmadik tíz perc ott folytatódott, ahol a második befejeződött. Csapatunk egy 18-5-ös futással 62-31-re vezetett, s a negyed 67-41-el zárult, mellyel a lényegi kérdések el is dőltek. Az utolsó negyed ismét 15 pontos különbséget eredményezett a lila-fehéreknek, így magabiztosan, 94-53-ra nyertek, és várják az utolsó fordulót, ahol a Veresegyház elleni idegenbeli találkozón vívhatják ki a bajnoki bronzérmet.
Páli Gábor: A Martos elleni vereségünk után szerettem volna győzelemmel hangolni a számunkra egy bajnoki döntővel felérő utolsó fordulóra, ahol a Veresegyház ellen lépünk pályára. A mostani mérkőzésen egy eléggé felforgatott kezdő ötössel kezdtünk, ami igencsak jól sült el. Horváth Ati nagy elánnal és 7 ponttal kezdett, ami szerencsére átragadt a többiekre is, így a védekezésünk pörgős és határozott volt. A második negyedben a Zeve-Kékesi-Krkljes-Major-Bodnár ötös 22 pontot termelt és fele annyit kapott, így megalapozták a győzelmet ebben a periódusban. Az egész mérkőzésre jellemzően végig 10-es rotációban tudtunk játszani, ami fontos az utolsó fordulóra. Az már biztos, hogy a szezon előtti célkitűzést túlteljesítette a gárda, mert az ötödik helyre vártam magunkat. Viszont ezzel nem szabad megelégednünk és meg kell próbálni megszerezni a harmadik helyet.
Újpest-MT: Krkljes V. (25/9), Kékesi K. (14), Horváth A. (13), Zeve Sz. (11/3), Major P. (10/6), Bodnár Cs. (7), Ipacs D. (5/3), Renkecz M. (5), Szabó M. (4), Szecsei G. (-).