Recap
A Pécsi Akadémistákkal játszottunk a döntőben és amíg bírták tartani a 12-es rotációnkat addig lépést tudtak velünk tartani. A 3. negyedben a hosszabb kispadunk eldöntötte a mérkőzést, a végjátékot pedig jól menedzseltük. A helyosztón résztvevő csapatok mindegyikének gratulálok játékukhoz.
A tornát megérdemelten nyertük meg és lettünk a 21. csapat az Országban. De fontosabb, hogy az évben összecsiszolódott a csapat, néhányan felnőttnek értek, és kamaszaink is elkezdték megérteni mi kell a sikerhez. Lett karaktere a csapatunknak mind védekezésben és támadásban.
Az utolsó 9 mérkőzésünket megnyertük, közte az Ostravai nemzetközi tornát és egy „D” döntőt. Szezon során megvertük a MAFC Akadémia csapatát, a Zsíros Akadémiát, a Pécsi Akadémiát. Mérkőzéseink végeredményének 30 százaléka 3 ponton belül volt, amiből sokat tanulhattunk. Játszattunk „A” döntős csapatokkal, a Kecskeméttel és a Debrecennel. A „B” döntő győztesét a Dávid Kornél Akadémiát kétszer is nagyon megizzasztottuk.
Összességében elégedett vagyok a csapat szezonjával, mindent kihoztunk magunkból és folyamatosan haladunk céljaink felé.