Recap
Felnőtt csapatunk egy rendkívül nehéz találkozónak nézett elébe az elődöntő második mérkőzésén Győrben. Egyrészt ellenfelünk igen erős hazai pályával bír a szezonban, másrészt a szakvezetés nem számíthatott ezen az estén a csapat “karmesterére”, Pongó Martinra.
A mérkőzés első kosarát csapatunk szerezte Horváth Márton szép alsó posztos játékát követően, amire Geiger válaszolt rögtön az ellentámadásból. Az első negyed meglehetősen kiegyenlítettre sikerült, s végig egymás mellett haladtak a felek (20-18). Feltűnő volt azonban hogy játékosaink ekkor már 8 személyi hibával rendelkeztek csapatszinten, miután a fault határt nehezen tudták belőni fiaink. Továbbá szembeötlő volt, hogy a hazaiak rettentő sok második esélyt kaptak támadásban a rendre elmaradó védőlepattanó megszerzésének hiánya miatt.
A második negyedet jól indította együttesünk. Előbb a masszív dupla duplát (21 pont 12 lepattanó) hozó Varga kosarával egyenlítettünk, amit Bea megtoldott egy szintén közeli kosárral, így máris 20-22 volt a javunkra. A folytatásban ugyan akadt 3-4 pontos előnyünk többször is, de nagyjából az első negyedhez hasonlóan alakultak a dolgok. A Győrieknek mindenre volt válasza, és a 19. percig már már úgy tűnt hogy döntetlen közeli állással fognak fordulni a csapatok. Játékosaink azonban ekkor dekoncentrálttá és fegyelmezetlenné váltak érthetetlen módon az utolsó percre, amit a házigazdák köszöntek szépen. Egy 7-0-s miniszakasszal kis híján kétszámjegyű előnyt tudtak kovácsolni, amiben nagy segítségükre volt a 4 büntető+labda birtoklás ítélet is. A nagyszünetben 43-35-ös hazai előnyt mutatott az eredményjelző.
A harmadik negyedet azonban valami olyat hozott, amire (csapatunkon kívül) nem sokan számítottak. Egy lényegében közel tökéletes védekezés prezentálása mellé tűpontos támadójáték párosult. A Talley-Katona-Varga trió megállíthatatlan problémát okozott a győri védelemnek, s ehhez még jött Pollák extrája is. Fiatal saját nevelésű játékosunk 17 pontot jegyzett összesen, közte 5 (!) hárompontossal. A lepattanóban rendkívül feljavultunk a második félidőre, köszönhetően a hátul “élő falként” ténykedő Varga-Horváth center párosnak. A negyed végére a technikai K.O. közeli állapotba kerülő hazaiak fejeket lógatva konstatálták hogy a félidei 8 pontos fórjukból 12 pontos hátrányba kerültek a záró etap előtt köszönhetően a lehengerlő 9-29-es újpesti szakasznak.
Játékosaink lendülete az utolsó negyedre sem hagyott alább. Erőltetve a palánk alatti játékokat rendre helyzetbe került valaki s általában értékesítve is lett az adódó helyzet. A mérkőzés a 36. percben dőlt el végérvényesen. Ugyanis a fentebb már említett Pollák mértani pontosságú triplája után már 52-76-os vendég vezetést láthattak a kilátogatók. A Győr a folytatásban becsülettel végig küzdötte a hátralevő perceket. Sőt, az eredményt még egy kerek tízessel le is faragta Geiger jóvoltából, az akkor már a nagyon a végét váró és koncentrációját vesztő csapatunkkal szemben. A végeredmény teljesen megérdemelt 75-90-es Újpest sikert hozott, és csapatunk ezzel a roppant fontos győzelemmel összesítésben 2-0-ra vezet az egyik fél három győzelméig tartó párharcában.
A képlet a jövőt nézve “egyszerű”… Felnőtt csapatunk amennyiben kedden, hazai környezetben letudja győzni a Győr gárdáját még egyszer, úgy történelmi sikert aratva bejuthat az idei NB1/B Zöld csoportos bajnokság fináléjába.
Surmann Gábor: “Nagyon büszke vagyok a srácokra, akik a második félidőben mindent de tényleg mindent betartva véghez vitték amit megbeszéltünk. Gratulálok nekik. Ám ez még a 2-0-nál még mindig nem több. Egy azonban biztos…nagyot léptünk most előre, és Újpesten mindent megfogunk tenni annak érdekében hogy kivívjuk a bajnoki döntőbe jutást. Éppen ezért bízom benne hogy a legutóbbi közel telt házas nézőszámból teltháznál is nagyobb publikum előtt fogunk tudni otthon játszani. Mindenki Újpestre, aki csak teheti, mert ez a csapat megérdemli! A győzelmet Pongó Martinnak ajánlom aki ma nem tudott részt venni a mérkőzésen.”