Recap
Dudás József: A mérkőzés 3. percében a csapat kapitánya Békési Benedek súlyos sérülést szenvedett. Hosszú percekig állt a játék, mire sikerült Benit a kórház felé indítani. A negyed hátralévő részében nem bírtuk rendezni a sorainkat és beleszaladtunk egy 23-1-es pofonba, mellyel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés.
Sajnos a többi negyedben is csak kerestük önmagunkat, nem tudtunk felpörögni arra az üzemi hőmérsékletre védekezésben, ami alapja játékunknak, gyakorlatilag a meccs végéig átjáróház volt a védelmünk. Támadásban 99-szer próbálkoztunk bevenni ellenfelünk gyűrűjét, ami csapatrekord a rádobások tekintetében, sajnos a 32 találatunk is az.
Büszke vagyok a csapatomra, hogy a körülmények ellenére is legalább a tartásunk megmaradt, és mindent megpróbáltunk, hogy tisztes eredményt érjünk el. A 99 rádobásunk bizonyítja, hogy az Oroszlányi zóna ellen könnyedén megtaláltuk a helyzeteket, de bedobni szinte semmit sem sikerült. Remélem össze tudjuk szedni magunkat a hátralévő mérkőzésekre, és méltó ellenfelei leszünk kihívóinknak.
Külön köszönet az Oroszlányi szurkolóknak, akik segítségével Beni gyorsan jó kezekbe kerülhetett.
Mindkét csapatnak gratulálok a mérkőzéshez.