Újpest-MT/A vs Török Sasok

Recap

Gyermek Kupa 2021/2022

Újpest-MT/A u12
Török Sasok
-
Final Score
Csapat1234T
Újpest-MT/A u121796436
Török Sasok1082626
SL
0
REB
0
AST
0
BLK
0
PF
0
0
SL
0
REB
0
AST
0
BLK
0
PF
Game Statistics

Recap

Surmann Péter: U12A-s Csapatunk két borzasztóan izgalmas mérkőzésen van túl.Az első meccsünkön érezhető volt a fölényünk mindvégig, azonban akadtak periódusok, amikor ezt nem tudtuk feltenni a pályára.
Ennek eredményeképpen ellenfelünk végig látótávolságban maradt viszont a győzelmünk nem forgott veszélyben. A meccs után megbeszéltük a Gyerekekkel, hogy azokat a szakaszokat kell lecsökkentenünk amikben az általunk elvárt szint alatt játszottunk és akkor rendben leszünk.
Aztán a 2.mérkőzésünkön igazi thrillert kellett átélnünk, ahol is ugyan egy közel utolsó másodperces dobással maradtunk alul egy ponttal-ami most még fájó érzés-de nagyon sokat fogunk tudni ebből tanulni, ugyanis a lassú kezdéssel csak a Magunk dolgát nehezítettük meg és átélhettük milyen is ellenséges közegben mérkőzést játszani.
Nagyon büszke voltam a Gyerekekre, mert a nehéz körülmények ellenére majdnem csodát tettünk és mindezt úgy, hogy Csapatunk közel fele egy évvel fiatalabb volt a korosztálynál.
Úgyhogy fényes jövő áll előttünk, ezért dolgozunk tovább és már most várjuk az utolsó fordulónkat!
Hajrá Tigrisek!

Details

Dátum Kezdés Bajnokság Szezon Teljes játékidő
2022.04.10. 1:20 du. Gyermek Kupa 2021/2022 90'

Eredmények

Csapat1234T
Újpest-MT/A u121796436
Török Sasok1082626

Újpest-MT/A u12

Pozíció PTS 2PS 2PK 3PS 3PK VL TL SL TO REB AST BLK PF
 0000000000000

Török Sasok

Pozíció PTS 2PS 2PK 3PS 3PK VL TL SL TO REB AST BLK PF
 0000000000000

Match Stats

PTS
0
0
2PS
0
0
2PK
0
0
3PS
0
0
3PK
0
0
VL
0
0
TL
0
0
SL
0
0
TO
0
0
REB
0
0
AST
0
0
BLK
0
0
PF
0
0