Recap
Surmann Péter: Két Számunkra ismert lány csapattal mérkőztünk meg az utolsó fordulóban és amíg az erőnk kitartott óriásit játszottunk. Az első meccsünkön kicsit megint az az érzésem támadt ami a múlt fordulóban, hogy nem hittünk benne, hogy lehet itt keresnivalónk. Azonban amikor már majdnem veszni látszott minden átváltottunk és a kemény, nyüzsgő védekezésünkre alapozva visszajöttünk a mérkőzésbe és hatalmas csatára kényszerítettük ellenfelünket. A győzelmet ugyan nem sikerült megszereznünk de sokkal többet nyertünk ezzel azt gondolom, mert a Lányok Maguknak bebizonyították, hogy bárki ellen tudunk magas szinten kosarazni!
A második meccsünkön is sokáig nagyon szépen és eredményesen kosaraztunk, aztán amikor már elfáradtunk ellenfelünk meglépett és megnyerte a meccset.
Összegezvén ez a történelmi szezon Számomra meghatározó élmény volt, mert újra van Lány csapatunk és nem is akármilyen! Nagyon büszke vagyok a Lányokra amiért ilyen eredményesen szerepeltünk egész szezonban. Ez volt az első közös évünk és egy ilyen szezon után nagyon bizakodó vagyok a jövőt illetően is! Köszönöm a Lányoknak a sok belefektetett munkát és időt, a Szülőknek pedig hogy támogattak Bennünket, ráadásul az utolsó fordulókban mindezt élőben! Izgatottan várjuk a jövőbeli folytatást! Hajrá Tigrisek!