Recap
Surmann Péter: Legkisebbjeinkkel két kemény mérkőzés elé néztünk, mert mindkét csapattal játszottunk már korábban és ismertük milyen fizikális előnyeik vannak ellenfeleinknek. Így utólag büszkén mondhatom,hogy megérkeztünk az U11-es bajnokságba! Elképesztő volt azt látni, hogy már az első pillanattól kezdve milyen bátran és erőtől, önbizalomtól duzzadva játszottunk. Kihasználtuk gyorsaságunkat, technikánkat és tehetségünket. Ezeken a meccseken már több Gyermek kapcsolatára épülő taktikai elemeket is tudtunk gyakorolni, amelyekből volt amelyiket kosárral fejeztünk be.
Egész délután azt éreztem, hogy semmiféle problémát nem jelentett Nekünk a sokszor egy fejjel nagyobb ellenfelek ellen játszanunk, amiért nagyon megdicsértem a Gyerekeket. Ennek a bajnokságnak ez volt a fő célja, hogy mire jövőre U11-esek leszünk, meglegyen a kellő tapasztalatunk és rutinunk.
Továbbá nagy dolognak tartom, hogy teljes egészében U10-es Csapattal játszottuk végig az U11-es bajnokságot, azért mert ilyen bátor és ügyes Gyerekeink vannak itt az Egyesületben.
Köszönöm a Gyerekeknek az egész éves edzésmunkájukat és a kedves Szülők támogatását is, nagy öröm volt előttük játszani az utolsó fordulókat! Jövőre folytatjuk addig pedig edzünk tovább! Hajrá Tigrisek!