Recap
Felnőtt csapatunk kedden este megkezdte az elődöntős szereplését a Győr gárdája ellen. A mérkőzést óriási várakozás előzte meg, hiszen izgatottan várta a közvélemény azt, hogy mire megy egymással a két fél azok után, hogy az alapszakaszban kétszer is a Győriek győzedelmeskedtek.
A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, Kámán Kristóf közelijével illetve Geiger hárompontosával hamar elhúztak 0-5-re. A mieink első pontjait Varga szerezte Katona szép átadását követően, amire Kámán Bálint válaszolt újra a túloldalon (2-7). A kezdeti “szellős” védekezése javulni kezdett csapatunknak, illetve támadásban is ritmust fogtunk. Ennek eredménye lett egy 8-0-s futás (közte 1-1 Katona és Pongó triplával), amivel megfordítottuk a mérkőzést (10-7). 12-10-ig jóformán fej fej mellett haladtak a csapatok, amikor is egy újabb remek hazai “miniszakasz” következett. A fiatal saját nevelésű Pollák a tőle megszokott higgadtsággal értékesített egy hármast sarokból, amit követett Katona szintén periméteren túlról jegyzett extra kosara. A vendégek vezetőedzője 18-10-es hazai vezetésnél időt is kellett hogy kérjen. Ez hatott is a vendégekre, ugyanis Berneczei és Geiger jóvoltából egyhamar 5 pontot szereztek. A negyed vége azonban ismét a lila fehéreké volt, hiszen egy 6-0-s rohanással 24-15-el zártuk ezt a játékrészt.
A második negyedet az ihletett formában játszó, s végül 22 pontig jutó amerikai légiósunk Talley nyitotta meg pontjaival. Erre Kámán Bálint triplával reagált, azonban Széphelyi szemfüles közelije után már kerek 10 pontos hazai előnyt mutatott a kijelző. És ez még nem volt minden. A védekezésünk nagyon jól működött, sok eladott labdába zavarták bele játékosaink a vendégeket. Támadásban pedig először a csereként jól beszálló fiatal Grkovic , majd Talley irdatlan nagy zsákolását követően már 32-18-as hazai vezetést láthatott a szépszámú nagyérdemű. A vendégeknél azonban Bakon kapta el a fonalat, aki szűk 3 perc alatt dobott 8/6 pontot az övéinek (34-28). Antóni hárompontossal törte meg a pár perces “gólcsendet” hazai részről, amire beindult újra a hazai gépezet támadásban. A különbséget folyamatában növelni tudta együttesünk, s már már úgy tűnt hogy visszaáll Talley újabb kosara után a 14 pontos differencia a nagyszünetre, azonban Gosztola dudaszóban eleresztett trojkája a gyűrűnkben landolt. Félidő így 46-35-s Újpest vezetést mutatott.
A harmadik negyedet viszonylag jól kezdték játékosaink. A 24. percre alakult ki a legnagyobb különbség a két csapat között, ekkor 55-40-s lila fehér előnyt mutatott az eredményjelző. A Győr azonban, kihasználva a mieink -vélhetően a nagyobb különbség tudatában előjövő- dekoncentrált állapotát elkezdte faragni a hátrányát a Kámán B.-Lógár-Gosztola triónak köszönhetően. Feltűnő volt hogy a vendégek rengeteg második esélyből tudtak “operálni” köszönhetően a sok támadó lepattanójuknak. Geiger büntetője után már csak 5 pontos fórt birtokolt a csapat, ráadásul a Győr támadhatott. Szerencsénkre azonban Talley labdát szerzett és fejezte be az akciót egy újabb látványos zsákolással az újpesti szimpatizánsok nagy örömére. Így 64-57-el várhatták a csapatok a záró negyedet.
A záró etapot a Győr kezdte nagyobb elánnal, támadásban a mieink újfent tompák és lelassultak voltak, míg a védekezésünk is hagyott kívánni valót maga után. Surmann Gábor vezetőedző hiába próbálta meg időkéréssel felrázni az övéit s egyben megállítani a vendégek rohamát, a kék mezesek egy labdányi különbségre érkeztek meg a mieinkhez. Mi az hogy…a nem várt extrát hozó Gosztola hármasa után már a vendégek vezettek nagyon hosszú idő után újra 6 perccel a vége előtt (68-69). Ekkor azonban csapatunk riadót fújt, előbb Talley hozta kihagyhatatlan helyzetbe Vargát, majd Antóni süllyesztett el egy “clutch” trojkát a vendégek terhére. 73-69-nél Kertész Dániel vendég vezetőedző kért időt csapatának. Fiainkat azonban ez sem tudta kizökkenteni a folytatásban, sőt, Antóni percei tovább folytatódtak a pályán. Fontosabbnál fontosabb kosarak, és gólpassz(ok) jellemezték rutinos bedobónk perceit ekkortájt. Rövid időn belül 8-0-t futott a társaság, ami 81-69-nél úgy tűnt hogy megpecsételi a szívós Győriek sorsát. A végjátékban játékosaink egy két hajmeresztő hibával borzolták a kedélyeket “házon belül”, de a vendégek 6 pontnál beljebb már nem tudtak jönni. A végeredmény így 87-79-es hazai győzelmet hozott, mely az egész mérkőzés összképét nézve abszolút megérdemelt és reális.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]